Ferenc pápa a pozsonyi holokauszt emlékműnél találkozik a zsidó hitközség tagjaival

2021. Július 22. / 21:02


Ferenc pápa a pozsonyi holokauszt emlékműnél találkozik a zsidó hitközség tagjaival

Nagy megtiszteltetés, hogy Ferenc pápa szeptemberben Pozsonyba látogat. Kellemes meglepetés a találkozó helyszíne, a pápa ugyanis a Hal téren találkozik a hitközség tagjaival – jelentette ki Richard Duda, a szlovákiai zsidó vallási közösség elnöke.

Nagy megtiszteltetés, hogy Ferenc pápa szeptemberben Pozsonyba látogat. A Szentatya szeptember 13-án, hétfőn találkozik a zsidó hitközség tagjaival. Kellemes meglepetés a találkozó helyszíne, a pápa ugyanis a Hal téren (Rybné námestie) találkozik a hitközség tagjaival – mondta a TASR hírügynökségnek Richard Duda, a szlovákiai zsidó vallási közösség elnöke.

„Megtisztelő a helyszínválasztás, mert a város szimbolikus pontján kerül sor a találkozóra. Nem zárt ajtók mögött, egy irodahelyiségben, hanem a Hal téren, aminek komoly jelentősége van számunkra, hiszen itt áll a holokauszt áldozatainak emlékműve” – mondta Duda. A program szerint a fővárosi Hal téren hangzik el a pápai beszéd.

Duda megjegyezte, hogy Szlovákiában még mindig vannak holokauszttúlélők. „Számukra biztosan komoly jelentősége lesz annak, amit Ferenc pápától hallani fognak” – fogalmazott.

Duda elmondta, hogy a zsidó hitközség tagjai örömmel fogadták a hírt, hogy Ferenc pápával találkozhatnak. „Ez az elmúlt évek erőfeszítéseinek eredménye, komoly lépéseket tettünk ugyanis egymás felé, elindult a párbeszéd a katolikus egyház és a zsidóság között, konferenciákat, közös rendezvényeket szerveztünk, könyvet adtunk ki” – mondta. A pápa a Vatikánban a Zsidó Vallási Közösségek Központi Uniójának képviselőivel is találkozott – tette hozzá.

Ferenc pápa szlovákiai látogatása (szeptember 12-15.) során Pozsonyba, Kassára, Eperjesre és Sasvárra látogat. Találkozni fog a három legfőbb közjogi méltósággal, valamint a zsidó és a roma közösségek képviselőivel, Sasváron pápai szentmisét tart.  (tasr)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán
2024. Április 17. / 18:27

Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán