Több mint száz zsidó sírt gyaláztak meg Franciaországban
Antiszemita feliratokat és horogkereszteket találtak kedden 107 síron a kelet-franciaországi Strasbourghoz közeli Westhoffen település zsidó temetőjében. A hatóságok megkezdték a helyszínelést és a nyomozást. Jean-Luc Marx prefektus elítélte „a gyalázatos antiszemita cselekményeket”, amelyek ismét az elzászi megyében történtek, és támogatásáról biztosította közleményében a zsidó közösséget. Elzászban a közelmúltban több hasonló eset is országos felháborodást keltett.
„Ezekkel a gyalázatos és elvetemült tettekkel megsértették a köztársaságaink értékeit” – írta a Twitteren Christophe Castaner francia belügyminiszter, aki ígéretet tett: tárcája mindent megtesz azért, hogy ezek a cselekmények „ne maradjanak büntetlenek”.
A westhoffeni zsidó temető meggyalázása előtt kedd reggel a húsz kilométerre fekvő Schaffhouse-sur-Zornben is antiszemita feliratokat találtak – közölte a helyi prefektúra. A Les Dernieres nouvelles d’Alsace nevű regionális újság szerint a feliratokat a település polgármesteri hivatalára és zsinagógájára festették.
Maurice Dahan, a kelet-franciaországi Bas-Rhin megye zsidó konzisztóriumának elnöke szerint a westhoffeni temetőben mintegy hétszáz zsidó sír található, a meggyalázattak többségére horogkeresztet festettek. Maurice Dahan elmondta: november 26-án a Westhoffentől 15 kilométerre található Rohr iskolájának falán találtak antiszemita feliratokat.
A prefektúra jelezte, hogy a hatóságok megkezdték a helyszínelést és a nyomozást. Jean-Luc Marx prefektus elítélte „a gyalázatos antiszemita cselekményeket”, amelyek ismét az elzászi megyében történtek, és támogatásáról biztosította közleményében a zsidó közösséget. Jelezte azt is, hogy a hatóságok „eltökélten küzdenek, hogy véget vessenek az antiszemita cselekmények sorozatának, amely hónapok óta sújtja a megyét”.
Februárban szintén az az elzászi Quatzenheim zsidó temetőjében 96 sírt gyaláztak meg, azt megelőzően pedig 2018. december 11-én Herrlisheimben találtak antiszemita feliratokat a zsidó temetőben. A sírgyalázások elkövetőit nem sikerült azonosítani.
Májusban Dieffenthal polgármesteri hivatalára festettek antiszemita és zsidó feliratokat, néhány nappal később Schiltigheim egyik önkormányzati képviselője házának, márciusban pedig egy strasbourgi iskola és az egykori mommenheimzi zsingagóga falára festettek horogkereszteket.
(MTI)
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe