Csaknem félmilliárd a miskolci imaház felújítására és fejlesztésekre

2020. Január 10. / 08:55


Csaknem félmilliárd a miskolci imaház felújítására és fejlesztésekre

A Miskolci Zsidó Hitközség beruházásában felújítják és korszerűsítik az imatermet, étkezőt, konyhát, szociális helyiségeket alakítanak ki, továbbá kávézót, ajándékboltot, irodahelyiséget, múzeumot és kiállítótermet építenek a miskolci zsidóság történetének bemutatásra. Vállalták, hogy a múzeumot legalább öt éven keresztül működtetik majd több alkalmazottal. 


– A Déryné utcai imaterem felújításához tartozik a homlokzat megújulása, a fűtéskorszerűsítés, a tetőcsere, továbbá étkezőt és konyhát alakítunk ki, valamint szociális helyiségeket (WC, mosdó és kazánház). Emellett lesz itt iroda, múzeum és kiállítóterem is, ahol bemutatjuk a miskolci zsidóság történetét és hétköznapjait. Tervezünk kávézót és ajándékboltot, a múzeumot pedig a projektben vállaltan öt éven keresztül fenn kell tartani alkalmazottakkal. Volt négy üzlethelyiségünk, amik ki voltak adva, ezek most megszűntek – nyilatkozta Szlukovinyi Péter, a Miskolci Zsidó Hitközség elnöke egy helyi lapnak.  Bíznak abban, hogy mindez jövő nyárra már meg is valósulhat, hiszen pályázat útján kaptak rá bruttó 415,5 millió forintot.

Hozzátette: a GINOP-os pályázati támogatáson túl a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) biztosít forrást, így még a meglévő nyolclakásos otthont is átépíthetik egy zarándokszállássá, ahol legalább egy tucat turistát tudnak majd fogadni.

mo.jpgFotó: Mocsári László

Miskolcon jelenleg száztizenkilenc zsidó család él, ez körülbelül háromszáz főt jelent. „Gyülekezetünk szertartásaira hétköznap és hétvégén is negyvenöt-ötvenen járnak" – mondta Szlukovinyi Péter. A Kazinczy utcai zsinagóga épületét még mindig nem tudja használni a miskolci zsidó közösség, mert ott még folynak a helyreállítási munkálatok. Az állagmegóvás már évekkel ezelőtt megkezdődött, 2002-től nem ázik be a tető, az életveszélyt tavaly hárították el, amikor is megerősítették több helyen az épületet. Az ország legnagyobb zsinagógája zárva marad még egy ideig.

A  miskolciak több éve egy, a zsinagóga melletti  imateremben tartják szertartásaikat. A Széchenyi 68. szám alatt bérelnek helyiséget közösségi célokra, de mivel ez szűkös, bíznak benne, hogy a beruházás végeztével modernebb helyre tudnak visszaköltözni.

(Címlapkép: a miskolci hitközség néhány tagja.)

(Forrás: Minap.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek