Mazsihisz egyházi adó 1%: összetartunk, mert összetartozunk minden körülmények között!

2021. Április 09. / 12:34


Mazsihisz egyházi adó 1%: összetartunk, mert összetartozunk minden körülmények között!

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) nem csak bejegyzett vallási szervezet, hanem igazi közösség. Létének célja a legtágabban értelmezett magyarországi zsidóság szolgálata, melyet a magyar társadalom részeként kíván ellátni, jó és rossz időkben, egészségben és betegségben egyaránt.

Köszönjük mindenki támogatását, aki már az előző években is Magyarország legnagyobb zsidó felekezetét tüntette ki bizalmával, egyúttal arra kérjük Önöket, hogy az idei adóbevallásuk során is segítsék adójuk 1 százalékával a Szövetség közösségépítő munkáját!

Különösen fontos ez számunkra 2021-ben, hiszen a koronavírus-járvány következményei nem kímélték a neológ zsidó felekezetet sem. A járványhelyzetben bezárt zsinagógákkal és online közösségi együttléttel ugyan, de talpon kellett maradnunk, hogy szolgálatára legyünk a magyarországi zsidó közösségnek.

Az önök adója a továbbiakban is elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ovisokat neveljünk, diákokat oktassunk, zsinagógákat és hitközségeket vezessünk, tudományos, kulturális és művészeti tevékenységet folytassunk, egyszóval ápolhassuk és gazdagíthassuk a gazdag zsidó hagyományt!

Kérjük, támogassa adója egyházaknak adható 1%-ával a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közösségépítő munkáját, segítse a magyar zsidó közösséget!

Megszolgáljuk a bizalmukat!
Technikai számunk: 0358

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a szeretetről
2024. Március 08. / 07:00

Jonathan Sacks rabbi a szeretetről

Kultúra
A Sabbathsong Klezmer Band útja Izraelben
2024. Április 05. / 12:41

A Sabbathsong Klezmer Band útja Izraelben