Fűszer és lélek – Hétköznap sietős, szombaton kóser

2008. November 06. / 16:17


Fűszer és lélek – Hétköznap sietős, szombaton kóser

Bednárik András interjúja


Fűszeres Eszter, a hölgy, akinek zamatos blogja elvarázsolta a neten zsidó ízekre böngésző halandók ízlelőbimbóit. Eszti modern nő, aki amellett, hogy anyuka és dolgozik, még szorgos konyhatündér is, s otthonosan mozog a zsidó falánkságok világában. Bloggerként kezdett, méghozzá nem is rosszul. Oldala megjelenését követő csakhamar napi sokezres látogatót számlált, köztük sok a zsidó ételek iránt érdeklődő laikus olvasót is. Ennek is köszönhető az elmúlt két évben díjazott lett a HVG Goldenblog-versenyén.



Fűszer és Lélek címmel 2008. november 6-án jelenik meg szakácskönyve, mely ebben a formában hosszú-hosszú idők óta az első valódi, modern ízösszefoglaló írás.

k__nyvbor__t___f__szer__sl__lek.jpg
A könyv borítója

A könyved színvilágában, hangvételében is hiánypótló cikk, hogyan jött az elhatározás, hogy megcsinálod?

A könyv nem az én ötletem volt, két barátom, akik egyben a kiadói is a könyvnek, egy nyári reggeli alatt leptek meg az ötlettel. Persze nem gondolkodtam sokáig a válasszal.

A Fűszer és Lélek blogod rendkívül népszerű, miért pont a blogot választottad az Internetes megjelenésre?


A blog egy nagyon egyszerű webes felület, még az ilyen laikusok is remekül tudják használni, mint én. Persze nem én voltam az első gasztroblogger, csak elirigyeltem a többiektől a lehetőséget.

Olvastam különböző médiahack fogásokat, de milyen a valódi visszhang a Fűszer és Lélek szakácskönyv megjelenésével kapcsolatban?


Eddig még csak dicsérő szavakat kaptunk a könyvvel kapcsolatban. Majd az idő dönti el a sorsát a könyvnek, de elővételben is eladtunk már rengeteget. Remélem könyvformában is tetszik majd az olvasóknak az a kicsit szabadabb, fiatalosabb stílus, ami a blogomban működik.

Kinek köszönhető a könyvedben megjelenő színvilág?


Teljesen saját találmány. Rengeteget beszélgettünk, tervezgettünk a könyvvel kapcsolatban, milyen legyen, mekkora, hol lehessen kapni, melyik receptek kerüljenek bele, mi legyen a címlapon? Minden egyes oldalra három család adta az áldását.

Van olyan külföldi szakács, akit példaképnek tekintesz, nem feltétlenül recept szempontból?


Ha szakácskönyvről van szó Claudia Roden, ő egy Egyiptomból az Egyesült Királyságba költözött szefárd család lánya minden receptje elvarázsol. Nagyon szeretem Nigella Lawson-t is, és nagyon tetszik, hogy ennyit mesél a saját zsidóságáról.

A könyvedben bemutatod a hagyományos zsidó konyhát, mi a helyzet a modern részekkel?

A receptek fele hagyományos, a másik fele inkább modern. Én már sok mindent másképp főzök, mint nagyanyám, de édesanyám is rácsodálkozik néha a receptjeimre. A világ változik, szükség van most is egész napos főzésekre egy ünnep előtt, de az év nagy részében este érünk csak haza, és akkor is jól esik egy hamar elkészülő meleg vacsora.

Hogyan egyeztethető össze a kóserság és a modern életmód?

Nem kertelek: a hét hat napján nem eszünk kósert. Természetesen csak akarat kérdése, de mi abban maradtunk a férjemmel, hogy a szombatot megtiszteljük azzal, hogy aznap kósert eszünk, de hét közben maradunk a tréflinél. Így nekem nem tejes és húsos konyhám, hanem kóser, és tréfli konyhám van. Természetesen több vele a munka, a csütörtöki pakolás, takarítás sok energiámat elveszi, de annál nagyobb az öröm pénteken, amikor a gyertyákat gyújtom.

Mikor kezdtél el főzni? Emlékszel még az első nagy sikeredre?

Ha a tejbegrízt, és a pudingot nem számítjuk, akkor hatodikos koromban. Nem éppen kóser recepttel rukkoltam elő, de egész jó bolonyait tanultam az olasz nagynénémtől.

Elárulod, hogy mi a kedvenc zsidó recepted?

Egyértelműen a flódni!

Hol találkozhatunk veled élőben is?

A Keseten lesz az első könyvbemutató, aztán a Judafesten is ott leszek. November 10-én hétfőn 18-20 óráig pedig az Austéria könyvesboltban találkozhat velem mindenki a Nagydiófa utca 32-ben a Klauzál térnél.

Köszönjük a finomságokat!

Én köszönöm!


További információ a kiadványról

Dedikálások és közönségtalálkozók:

2008. november 10. hétfő 18:00-21:00
Austeria Könyvesbolt
(1072 Nagydiófa utca 30-32)

2008. november 16. vasárnap 11:00-15:00
Fűszer&Lélek Brunch az APACukában
(1085 Horánszky utca 5.)
A brunch: ebédbe nyúló nagy reggeli.
A belépő 800Ft, ha hozol egy tál ételt a közös asztalra, amúgy 1500 Ft.

2008. december 14. vasárnap 15:00-19:00
Könyvbemutató és könyvünnep a Lauderben
(1121 Budapest, Budakeszi út 48.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek