Gyász: Elhunyt Edith Eva Eger – aki a legnagyobb sötétségben is a reményt tanította

1927-ben született Kassán, Editként, családja Dicukának becézte. Gyermekkorát a mozgás és a művészet határozta meg: tehetséges tornász és balerina volt, olimpiai álmokkal, és egy ideig a magyar keret tagjaként készült. Gyerekként még ott állt a táncosok között, amikor Horthy Miklóst köszöntötték a városban – egy olyan világban, amelyről akkor még nem tudhatta, milyen gyorsan fog összeomlani körülötte. A zsidótörvények végül nemcsak az álmait vették el, hanem egész addigi életét is.

Tizenhat éves volt, amikor 1944 tavaszán családjával együtt a kassai gettóba zárták, majd Auschwitzba deportálták. Szüleit érkezésük napján meggyilkolták. Őt arra kényszerítették, hogy Josef Mengele előtt táncoljon – később úgy emlékezett, miközben a testével táncolt, a lelkével menekült.

Nővérével, Magdával több koncentrációs tábort is megjártak. A testvérek, akik korábban civakodtak, a táborok világában egymás kapaszkodóivá váltak, és megfogadták, hogy a másikért élnek túl. Ez az ígéret tartotta bennük a lelket, amikor már szinte semmi más nem maradt. Végül 1945 tavaszán amerikai katonák szabadították fel őket a gunskircheni koncentrációs táborból.

A háború után új életet kezdett: feleségül ment a szintén túlélő Éger Bélához, majd 1949-ben a kommunista hatalomátvétel elől az Egyesült Államokba emigráltak, ahol Texasban telepedtek le. Hosszú évekig küzdött saját traumáinak feldolgozásával, mielőtt mások gyógyításának szentelte volna életét.

Már felnőttként kapcsolódott be a felsőoktatásba: pszichológiát tanult, majd 1978-ban klinikai pszichológiai doktori fokozatot szerzett a Texasi Egyetemen (UTEP). Évtizedeken át praktizált a kaliforniai La Jollában, és oktatott a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen (UCSD), miközben traumát átélt betegek és háborús veteránok kezelésében is részt vett.

Bár szakmai körökben régóta elismert terapeuta volt, a szélesebb közönség számára viszonylag későn vált ismertté: Philip Zimbardo ösztönzésére írta meg könyveit, amelyekben saját történetét és terápiás tapasztalatait ötvözte. Világszerte ismert művei, köztük A döntés (2017), Az ajándék – 12 életmentő lecke (2020) és A balerina (2024), nemcsak emlékiratok, hanem személyes üzenetek is: arról szólnak, hogy még a legnagyobb szenvedés közepette is van választásunk.

Hitt abban, hogy nem az határoz meg minket, ami történt velünk, hanem az, ahogyan viszonyulunk hozzá. Egy helyen úgy fogalmazott: a legmélyebb szenvedésben is képes volt elképzelni Istent „mint egy táncoló gyermeket – élénknek, ártatlannak és kíváncsinak”. Ez a kép talán mindent elmond arról, hogyan látta a világot.

Edith Eva Eger nemcsak túlélő volt, hanem tanító. Nem a borzalmakról akart beszélni, hanem arról, hogyan lehet azok után is élni – sőt, szabadnak lenni.

Öröksége velünk marad: a hit, hogy nincs végleg elveszett élet, és nincs reménytelen helyzet.

Emléke legyen áldás, és lelke köttessék az élet kötelékébe.

MTI / Mazsihisz

---

Kapcsolódó cikkek

---