Gyász: Elhunyt dr. Körmendi István (1923–2026) – az ország legidősebb háziorvosa

Egy élet az emberség, a túlélés és a gyógyítás szolgálatában

Dr. Körmendi István élete a 20. század legsötétebb időszakaiban formálódott. Fiatalon szembesült a kirekesztés, a megaláztatás és az üldöztetés valóságával: zsidó származása miatt a zsidótörvények megfosztották attól, hogy tanulmányait azonnal megkezdhesse, majd munkaszolgálatra hurcolták. A túlélés számára nem magától értetődő ajándék volt, hanem sokszor a véletlenen, egy-egy emberséges döntésen, egy kinyíló ajtón múló lehetőség.

Ezt a tapasztalatot egész életében magával hordozta. Nem hősként beszélt önmagáról, hanem alázattal, olykor fájdalmas önvizsgálattal:

„Miért pont én?” – tette fel a kérdést újra és újra, azok emlékét hordozva, akik nem térhettek vissza.

A háború után végre beteljesíthette gyermekkora óta dédelgetett hivatását: orvos lett. Nem tudott más életet elképzelni magának – az orvoslás iránti elhivatottság belső kényszerként vezette egész pályáján. Édesapja példáját követve – aki fáradhatatlanul szolgálta betegeit – ő maga is ezt az utat választotta. Tőle tanulta azt is, hogy az orvos nem pusztán a betegséget, hanem magát az embert gyógyítja – ezt a szemléletet vitte tovább egész életében.

Háziorvosként generációkat gyógyított. Nemcsak betegségeket kezelt, hanem jelenlétével, figyelmével és emberségével is támaszt nyújtott. Betegeivel különleges kapcsolatot ápolt: szinte szimbiózisban élt velük. Nem tudta, és nem is akarta elképzelni életét nélkülük.

Hivatását kivételes odaadással gyakorolta: még 101 éves koráig aktívan praktizált, és csak akkor tette le végleg a munkát, amikor úgy érezte, már nem tudná ugyanazt a színvonalat biztosítani, amelyet saját magától is elvárt. Ritka és példaadó következetességgel vallotta: addig szabad dolgozni, amíg az ember a legjobbját tudja adni.

Orvosi hitvallásában a megelőzés fontosságát is hangsúlyozta. Honlapunknak adott interjújában is úgy fogalmazott: ha hosszú életre törekszünk, magunkért is sokat tehetünk. Már harmincéves kor felett mindenkinek rendszeresen részt kellene vennie szűrővizsgálatokon, mert jobb megelőzni a bajt, mint elszenvedni. Egész életével ezt a szemléletet képviselte: felelősséget vállalni önmagunkért és egymásért.

Úgy tartotta, az élet két legfontosabb értéke az egészség és a szeretet: egészség nélkül teher az élet, szeretet nélkül pedig sivár. Hitte, hogy nem szabad közömbösnek lennünk egymás iránt, mert az emberi kapcsolatok adják az élet valódi tartalmát. Gyakran emlékeztetett arra is, hogy az élet apró örömeit észre kell venni és meg kell élni.

Magánéletében is mély és tartós kötelékek jellemezték. 1943-ban találkozott feleségével, Klárival, akivel 73 éven át élt szeretetben és hűségben. Kapcsolatukat a történelem tragédiái is próbára tették, mégis egy életen át tartó szövetséggé vált.

102. születésnapján Prof. Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke – aki maga is orvos – otthonában köszöntötte személyesen, méltatva kivételes életútját. A beszélgetés során különös hangsúlyt kapott, miként élte meg dr. Körmendi István a zsidóságát a múltban és napjainkban. Válaszaiból egyértelműen kirajzolódott: szívvel-lélekkel zsidó ember volt, akinek identitását mélyen meghatározta származása, hite és az a zsidó hagyomány, amelyre mindvégig büszkén tekintett.

Dr. Körmendi István nemcsak megélte a történelmet, hanem fontosnak tartotta annak hiteles továbbadását is. Önéletrajzát azzal a céllal írta meg, hogy tanúságot tegyen – hogy a múlt ne válhasson torzított emlékké, és hogy a következő generációk szembesülhessenek a valósággal.

Életművét számos kitüntetéssel ismerték el. Budavár díszpolgára volt, a MENSCH Nemzetközi Alapítvány díjazottja, és megkapta a Zsidó Nemzeti Alap Jeruzsálem Medálját is. Ezek az elismerések azonban csak visszatükrözik azt, amit mindazok tudtak, akik ismerték: hogy személyében egy „mensch”, egy nagybetűs Ember élt közöttünk.

Szellemi frissessége életének utolsó éveiben is lenyűgöző volt. Figyelemmel kísérte a világ történéseit, olvasott, gondolkodott, és megosztotta történeteit – egy eltűnőben lévő korszak hiteles tanújaként.

Ismerősei elmondása szerint utolsó szavai is őt tükrözték, és a közelgő pészah ünnepének fényében különös jelentőséget kapnak:

„Jó szédert nektek, nyugodjatok meg, salom!”

Dr. Körmendi István élete tanúság. Tanúság arról, hogy a legnagyobb sötétségben is megőrizhető az emberség. Hogy a hivatás nem csupán munka, hanem szolgálat. És hogy a túlélés nemcsak lehetőség, hanem felelősség is.

Történetei velünk maradnak, és tovább élnek mindabban a jóságban és emberségben, amelyet maga után hagyott. Emléke legyen áldás mindazok számára, akik ismerték, és mindazok számára is, akik példájából tanulnak.

Emlékéből és emlékeiből fakadjon áldás.
Zichrono livráchá.

Fotók: Ritter Doron