„Gábor, nélküled nem vagyunk elegen”

A megemlékezés az Él molé ráchámim imával vette kezdetét: az elhunyt lelki üdvéért elmondott engesztelő és emlékimát Paskesz Zeév mondta el. Ezután Zima András professzor, a Holokauszt Emlékközpont (HDKE) igazgatója köszöntötte a megjelenteket, hiszen Székely Gábor egykor a HDKE kuratóriumának elnöke volt. Mint mondta, a Mazsihisz elnöke, dr. Grósz Andor is szeretett volna jelen lenni, de hivatalos úton külföldön tartózkodik.

Az emlékezők sorát Karácsony Gergely főpolgármester kezdte. Beszédének fókuszában az állt, hogy Székely Gábor budapesti főpolgármester-helyettesként oroszlánrészt vállalt a rendszerváltás utáni fővárosi önkormányzat működtetésében: pénzügyekért felelős helyettesként jelentős szerepe volt abban, hogy a fővárosi önkormányzat stabil gazdálkodást folytatott. Karácsony Gergely felidézte: egy politikustársa egyszer azt mondta neki, hogy politikusként „hasznos ember” szeretne lenni. Azaz olyan közéleti szereplő, aki nem a saját maga, hanem a köz, a társadalom hasznát nézi.

– Székely Gábor éppen ebben az értelemben volt hasznos ember, ami ritkaság a politikai életben, ahol sokan csak hasznot remélnek – hangsúlyozta a főpolgármester.

Mint fogalmazott: Székely Gábor a megjelenésében, viselkedésében, modorában konzervatív úriembernek tűnt, de igazából a zsidó életet jellemző „időtlenség” sugárzott belőlele, vagyis az a fajta időtlenség, amely évezredek ősi bölcsességgével reagál a jelen kérdéseire.

– Habár nem itt, hanem Egerben született, Székely Gábor a szó legszebb értelmében vett budapesti polgár volt, ezért én most Budapest egyik legkiválóbb polgárától búcsúzom tőle a főváros vezetőjeként – zárta beszédét Karácsony Gergely.  

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt SZDSZ-es politikus, a Miniszterelnöki Hivatal egykori politikai államtitkára azt emelte ki, hogy Székely Gábor számára meghatározóak voltak a liberális értékek. 

– Az ő munkája nélkül a fővárosi önkormányzat rendszerváltás utáni első húsz évének fejlődési szakasza elképzelhetetlen – szögezte le Horn Gábor. – Mindenki adott a szavára, pedig ő úgy tartotta: nem beszélni kell, hanem dolgozni és a problémát megoldani.

Az egykori politikus kiemelte: megtisztelő számára az az öregkori barátság, ami kettejük között kialakult, holott ebben az életkorban mr ritkán születnek tartós barátságok. 

– Mindannyian nagyon sokat köszönhetünk neki, hiszen ő észrevétlenül mindannyiunk életének tartóoszlopává vált – fogalmazott Horn Gábor.

Székely Gábornak a Lauder Javne Iskola létrehozásában, majd a működtetésében vállalt óriási szerepére emlékezett vissza Horányi Gábor, az iskola nyugalmazott főigazgatója. 

– Alapvető szerepe volt abban, hogy a különböző tagozatok végül összeköltözhettek abban a Budakeszi úti intézményben, ahol a Lauder iskola több évtizede működik – mondta Horányi Gábor. – Sokáig vezette az iskola kuratóriumát, s habár 2013-ban hátralépett, a háttérben ott volt és mindenben a segítségünkre volt. Nem szerette a formális eseményeket, nem jelent meg hivatalos rendezvényeken, de mindig velünk volt, rá mindig lehetett számítani. 

Horányi Gábor fájdalmasnak nevezte, hogy

most, amikor új időszak kezdődik a Lauder életében azáltal, hogy Zeitler Ádám révén egy rabbi vezeti az intézményt, Székely Gábor már nem lehet jelen.

Meghatóan személyes beszédet mondott dr. Hegyesiné Orsós Éva is,  a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal egykori vezetője, aki 2003-2010 között volt a Szerencsejáték Zrt. humán igazgatója, így szoros munkakapcsolatban állt a társaság elnök-vezérigazgatói tisztségét abban az időszakban betöltő Székely Gáborral. Lelkiismeretességének és alaposságának illusztrálására felidézte, hogy Székely Gábor  elvégezte a lottóterminál-kezelői tanfolyamot (vagyis a  szerencsejáték-értékesítő képzést), továbbá az ő vezetése alatt vált a részvénytársaság olyan vállalattá, ahol meghatározóak a karitatív értékek.

„A Szerencsejáték Zrt-ben 2003-ban indította el a kizárólag megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató sorsjegyértékesítő hálózatát” – mondta. Az országos hálózat 23 éve működik, ma 70 településen csaknem 190 ember foglalkoztat, a program elindítója és legfőbb támogatója Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. akkori elnök-vezérigazgatója volt. Dr. Hegyesiné Orsós Éva hozzáfűzte:

– Ez az ügy megérdemelné, hogy létrejöjjön egy Székely Gábor-díj, amivel évről évre azokat ismerné el a vállalat, akik sokat tesznek ezekért az értékekért.

Paskesz Zeév rabbi a tanulótársak nevében búcsúzott, és Székely Gábor elvhűségének, következetességének illusztrálására egy haszid történetet, tanítást osztott meg a jelenlévőkkel. A történet főszereplője egy bölcs rebbe valahol a cári Oroszországban, aki minden egyes délelőttjét a zsinagógában tölti, délután pedig a prémkereskedésének üzleti ügyeit intézi. Egy délelőtt díszes hintó áll meg a stetlben, s kiszáll belőle egy cári tiszt, aki a rebbe iránt érdeklődik, mondván, hogy a hadsereg nagy mennyiségá szőrme beszerzésére készül, ezért halaszthatatlanul szeretne beszélni a rebbével. Mondják neki a helyi zsidók, hogy ilyenkor nem lehet zavarni, de a tiszt köti az ebet a karóhoz, elmennek hát a hívek a rebbéhez, és azt mondják neki: itt egy cári tiszt, téged akar látni. A rebbe mutatja az órát: még nincs dél. Erre könyörgőre fogják: rebbe, komoly üzlettől eshetsz el, ráadásul bajt hozhatsz a fejünkre, nagy córesz lehet belőle, ha nem jössz. A rebbe azonban ismét az órára mutat, és közli: nem mehet.

A Paskesz Zeév által elmondott tanításban a rebbe történetét ugyancsak egy rebbe meséli a tanítványainak, akik persze azt kérdik a mestertől: mi lett a történet vége? Mire a rebbe azt mondta: kedves haszidjaim, teljesen mindegy, hogy mi történt ezután,

a lényeg ugyanis az, hogy az ember minden körülmények között ragaszkodjon az elveihez…

A barátok nevében dr. Feldmájer Péter, a Mazsihisz volt elnöke, a Közép-Magyarországi Területi Csoport vezetője emlékezett Székely Gáborra. Mivel a slosimot ő és testvére, Feldmájer Sándor szervezte és bonyolította le, dr. Feldmájer Péter beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük. (A szervezők a rendezvényen köszönetet mondtak Zima Andrásnak azért, hogy helyszínt biztosított a megemlékezésnek.)

Dr. Feldmájer Péter: Neki az emberek, a tanulás, a zsidó dolgok voltak fontosak

„Valamikor 2000 után egyszer itt voltunk a Páva utcában és hallgattuk Székely Gábort, aki a Kuratórium elnöke volt. A megemlékezés után felhívott testvérbátyám, Sanyi, akivel együtt szerveztük ezt a megemlékezést, és azt kérdezte, milyen volt, mi volt a Székellyel, mire azt válaszoltam neki, hogy »Hagyjuk a Székelyt, ő a saját beszéde végét se várta ki, annyira sietett«. Ezen jót nevettünk és pár héttel később kérdezte a Gábor, hogy valóban ezt mondtam-e, mert nagyon tetszett neki, úgyhogy ezt követően mindig visszatért erre a poénra.

Igen, ilyen ember volt, mindig rohant. Csak a lényegre tudott és akart koncentrálni, soha nem feledve azt, hogy az időnket arra kell fordítani, ami fontos, a fontos dolgok megbeszélésére, az emberi viszonyokra.

Nem az volt neki a fontos, mint másoknak, hogy a pénzről, a hatalomról beszéljünk, hanem az, hogy az emberekről, a tanulásról és velünk főleg a zsidó dolgokról beszélgessen.

Ő mindig segíteni akart. Segíteni akart akkor, amikor elesett embereket, holokauszt-túlélőket, időseket, betegeket látott; segíteni akart a kezdő művészeknek, a barátainak; és segíteni akkor is, amikor a barátait, az ismerőseit vendégségbe hívta. Segített a vendégeinek, hogy minél több ember találkozhasson egymással, ott náluk a házukban, ott, ahol a családjával élt, mert amikor nagy szeretettel fogadott bennünket, barátokat, ismerősöket, akkor egyszerre két dolgot teremtett meg.

Először is az emberi találkozások lehetőségét, másodszor pedig a zsidó közösségi élményt. 

Bármilyen terhes is volt esetleg neki és a családjának, egy nagyobb létszámú, néha többmint száz fős összejövetel, mégis szerette azt, ha ott vagyunk és olyanoknak teremtünk zsidó »családi« élményt, akiknek ez egyébként nem adatott meg, zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt.

Ha hívtuk őt, hogy jöjjön közénk a nagykőrösi zsinagógába, bármilyen fontos elfoglaltsága volt is, mindig azt kérdezte: lesz minjen, kellek a minjenhez? És ha azt mondtuk, mert mindig azt mondtuk, hogy nem tudjuk, hogy leszünk-e elegen, leszünk-e tízen az imádkozáshoz, akkor, ha egy mód volt rá, minden mást félretett és eljött közénk.

Most itt állunk, Gabi és emlékezünk rád, s tudjuk, hogy már hiába hívunk, nem tudsz idejönni közénk, hogy itt legyél, hogy legyünk minél többen, de legalább tízen. Most, amikor elmondják a gyermekeid a kadist utánad, s mi közösen mondunk rá majd áment, tudjuk, hogy már soha többé nem lehetsz itt velünk, már sohasem hívhatunk, hogy segíts nekünk, mert nélküled nincs ki a minjen, nem tudunk kadist mondani.”

Fotók: Mazsihisz.hu

---