Felújíthatják a gyulai rabbiházat
A város polgármestere kiemelte, hogy a szerződés feltételei között szerepel az ingyenes tulajdonszerzés mellett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége javára haszonélvezeti jog alapítása és egyéb garanciák annak érdekében, hogy a kulturális és turisztikai célú fejlesztést a szövetség által képviselt közösség szellemiségének megfelelően hajtják végre.
Dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta, tervezik a rabbiház néven ismert ingatlan TOP Plusz pályázati rendszer keretében, a testület által már elfogadott dokumentumok alapján történő felújítását, kulturális és turisztikai célú kialakítását. Az ingatlan a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tulajdonában áll, de a pályázati kiírás szerint csak olyan ingatlanra lehet pályázni, ami többségi önkormányzati tulajdonú. A Mazsihisz azt javasolta, hogy annak 51/100-ad részét, vagyis többségét önkormányzati tulajdonba adja adományként ajándékozás jogcímen.
A Rabbiház felújításnak terve már 2022-ben is felmerült, Alt Norbert alpolgármester akkor úgy fogalmazott – „hosszabb folyamat vette kezdetét, amelynek részeként egy bizottság dolgozza ki annak részleteit, hogy miként emlékezzenek méltó módon a városban élt, 1944-ben elhurcolt és elpusztított helyi zsidóságra. A program része a rabbiházban az emlékhely kialakítása, illetve események szervezése.”
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Új fejezet a magyar holokauszt-kutatásban: Megalakult a kutatók szakmai egyesülete
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására