Betöltés...
  /  

Fejes Katalin: A menyasszonyi ruhák mestere – Az Ehrenfest divatszalon

1935. március végén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Prohászka Ottokár (Papnövelde utca) 8. szám alatti Ehrenfest divatszalon, melyről a Színházi Élet Divatrovata egy külön cikkben számolt be. Ugyanebből a számból az olvasók arról is értesülhettek, hogy a Harmadik Birodalom második emberének számító Hermann Göring eljegyezte Emmy Sonnemannt, a berlini Staatstheater ismert színésznőjét.

Az Ehrenfest szalon tulajdonosa, Irma ekkor 52 éves volt, Göring menyasszonya a 42. évét töltötte be. Tizenegy évvel később, 1946-ban Irmát az egyik koncentrációs táborban, mint holokauszttúlélőt regisztrálták, Göring feleségét a német bíróság, mint a náci Németország hívét egy év börtönbüntetésre ítélte. Soha nem találkoztak, holott mindketten a divat elkötelezett hívei voltak. Csakhogy Emmy Göring egyúttal a német divat árjásítási programjának egyik támogatója volt, annak ellenére, hogy két kedvenc német tervezője, Richard Goetz és Fritz Grünfeld zsidók voltak. Ehrenfest Irma, ha hallott is a német divatiparban bekövetkezett árjásításról, nem gondolta azt, hogy a pesti divatszalonokat hasonló bojkott, majd megsemmisítés érheti, elvégre állandó megrendelői között tudhatta a politikai és gazdasági elit hölgyeit.

ifj. sárvári báró Eötvös László és krucsói Bayer-Krucsay Sorija esküvője a Mátyás-templomban, Színházi Élet, 1930

Az Ehrenfest divatszalon elsősorban a menyasszonyi ruhakölteményeiről híresült el, többek között az Esterházy, az Andrássy, és a Cziráky család rendelt tőle menyasszonyi ruhákat. Nevezetes volt Milos Erzsébet fehér szaténselyemből készült menyasszonyi ruhája, aki 1929-ben, kötött házasságot az ismert bankárnak Fellner Henriknek fiával, Györggyel. Nemsokkal később, még ugyanebben az évben újabb menyasszonyi ruhára kapott megrendelést a szalon Schmiedlechner Józsától, aki a gödi mágnással, Hajcsi Györggyel lépett frigyre. A társasági körökben Dudusnak becézett menyasszony négy méter hosszú uszályát az Egyetem téri templom előtt bámészkodók mind megcsodálták.

Alkalmi ruhák, Színházi Élet, 1935

1930-ban újabb nagyszabású esküvőre készültek a szalonban, krucsói Bayer-Krucsay Szonja és Eötvös László báró esküvőjére ugyanis a menyasszony mellett szinte minden meghívott hölgy Ehrenfest Irmától rendelte meg a ruháját.

Kiemelkedő esküvőnek számított 1936-ban a bárói rangot viselő Solymossy Hanna férjhez menetele. A menyasszonyi ruhán és a négy koszorúslány rózsaszín organdi toalettjén kívül az Ehrenfest divatszalon készítette el Hanna bárónő kelengyéjét is, egy 19 darabból álló teljes ruhatárat. A csodás kosztümök a divatújságíró, Guthy Böske szerint nagy sikert arattak a menyasszony barátnői között.

A divatszalon elismertsége és a sok megrendelés kényelmes egzisztenciát teremtett a tulajdonosnő számára, sőt arra is lehetőséget adott, hogy Irma, két felnőtt lányának egy közös üzletet nyisson. Az 1936 őszén La Parisienne néven megnyitott divatszalont Ili és Muki, azaz Schmidek Ilona és Magda az anyjuk útmutatása alapján vezette. A két lány az első nyilvános divatbemutatóra francia szabású délutáni kosztümökkel és estélyi ruhákkal készült. A Petőfi Sándor utca 9. szám alatt lévő szalon már ezen az első divateseményen ellepték az érdeklődők, akik közül sokan Irma közeli üzletéből csábultak át.

Délutáni viseletek, Színházi Élet, 1935

Ehrenfest Irma szorgos munkájával ért a divatszakma csúcsára. Az 1883-ban a heves megyei Nagyfügeden izraelita családba született Irma maga sem gondolta, hogy egyszer a pesti dámákat fogja öltöztetni. Szülei Ehrenfest Márton és Friedmann Róza lányaikat Irmát, Izabellát, Hildát és Lenkét szerény anyagi körülményeikhez képest igyekeztek taníttatni. Irma a női szabó szakmát választotta, és 1910-ben önálló vállalkozásba kezdett, a Ferenciek tere 2. szám alatt megnyitotta divatszalonját. Mivel már az első divatbemutatói nagy sikert arattak a vásárlók körében, ezért két év múlva úgy döntött, hogy nagyobb üzletbe költözik át. Terveit és elképzeléseit férje, Schmidek Miksa is támogatta. Schmidek úr maga is kereskedő volt, így az 1911-ben kötött házasságuk után ketten vitték tovább a divatszalont, és választották ki az új helyszínt a Papnövelde, később Prohászka Ottokár utca 8. szám alatt.

Az anyagi gyarapodás mellett a család is növekedett, 1912-ben született meg Ilona, két évvel később pedig Magdolna. A lányok szinte a szalonban nőttek fel, így nem is volt kérdéses a szakmai pályaválasztásuk, majd a saját divatszalon megnyitása. A két üzlet mellett a Schmidek-Ehrenfest házaspár új családi hajlékot is keresett és a Belvárosból kiköltözött a zöldövezetbe, az akkor kialakuló Csillaghegyre.

Egry Máriának tervezett estélyi, Színházi Élet, 1936

Az 1930-as évek végén és 1940-es évek elején hozott zsidók ellenes törvények megviselték a családfő egészségét. Schmidek Miksa 1943-ban hunyt el áttétes tüdőrákban. Egy évvel később a zsidó család helyzete teljesen kiszolgáltatottá vált. A faji alapon történő megkülönböztetést a kirekesztés, majd a deportálás követte.

Az utolsó dokumentum Ehrenfest Irmáról, az egykori híres divatszalontulajdonosáról az 1946-os regisztráció, ami bizonyította, hogy a holokausztot túlélte.


Kapcsolódó cikkek


Témák:
Ezek is érdekelhetnek