Farkas Zsófia előadása az ELTE-n a holokauszt korai képi ábrázolásáról
Szemtanúk – A holokauszt korai emlékezete képzőművészek alkotásain címmel tart előadást Farkas Zsófia művészettörténész, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársa tart az ELTE Ókortudományi Intézet „Holokauszt-emlékezet, holokauszt-ábrázolások” című sorozatában. Az előadás április 10-én, csütörtökön délután 2 órakor kezdődik, helyszín: ELTE-BTK „R” épület, 144-es terem (Budapest, Rákóczi út 5.).
Farkas Zsófia előadása kapcsán az ELTE bölcsészkarának honlapja ezt írja: A holokauszt ábrázolhatósága érzékeny és sokat vitatott kérdés. A holokauszt képzőművészeti ábrázolása, a szemtanú művészek nézőpontja, a látottak művészi dokumentálása kulcsfontosságú a holokauszt megértéséhez, értelmezéséhez – az idő múlásával, a túlélők emlékezetének halványulásával ezek az alkotások nélkülözhetetlen mementókká is válnak.
Farkas Zsófia a Szemtanúk című tanulmánykötettel. Forrás: Facebook
Az előadás során olyan, a holokauszt alatt vagy közvetlenül utána készült egyedi és sokszorosított grafikákról, albumokról lesz szó, amelyek a koncentrációs táborok, a gettó vagy a munkaszolgálat mindennapjait örökítik a szemtanúk nézőpontjából.
A Magyar Nemzeti Galériában tavaly nagy sikerrel megrendezett, és meghosszabbított kiállításról szóló anyagunkat itt olvashatják. A tárlat kurátora Farkas Zsófia volt.
Borítókép: Lukács Ágnes Auschwitzi emlék 1966–1967 című festménye
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe