Külső nézőpontból – A zsidó vészkorszak a körülállók, bámészkodók, illetve szemtanúk elbeszélésében
A Holokauszt Emlékközpont tisztelettel meghívja Önt a Külső nézőpontból – A zsidó vészkorszak a körülállók, bámészkodók, illetve szemtanúk elbeszélésében című kötet bemutatójára.
Információk
- Időpont: 2026-10-15 17:00
- Helyszín: Holokauszt Emlékközpont
- Cím: 1094 Budapest, Páva utca 39.
„Ahhoz, hogy Magyarországon is létrejöjjön az, amit Mary Fulbrook faji alapú társadalomnak nevez, arra volt szükség, hogy a „bystanderek” – a bámészkodók, körülállók, illetve szemtanúk –, elfogadják a zsidónak minősített személyek fokozatos degradálását másodrendű állampolgárokká.
Ez készítette elő a talajt ahhoz, hogy a német megszállás után ne tiltakozzék a magyar társadalom az ellen, hogy egyeseket egyik napról a másikra sárga csillag viselésére kötelezzenek, majd rövid időn belül gettóba, csillagos házba kényszerítsenek, végül pedig deportáljanak.” Bizonyos értelemben tehát – bár voltak kivételek, akik esetenként szembeszálltak – a többség együttműködött a kirekesztő rendszerrel.
Bűnösök-e ők? Bűnösök-e egyáltalán, s ha igen, mennyiben és mennyire? A kérdésre kizárólag az egyének konkrét helyzete, akkori viselkedése, története alapján próbálhatunk meg választ találni. Hiszen mást jelent, ha bizonyos cselekedeteket valós egzisztenciális fenyegetettség hatására, netán csupán az ilyen fenyegetettségtől való félelemből, vagy ha haszonlesésből, esetleg kifejezett ellenségességből követ el valaki.
Az pedig, hogy a megélteket kinek-kinek mennyire sikerült utóbb átdolgoznia, nagyban függ akkori életkorától, mindenkori élethelyzetétől, történetétől. Mert ilyen súlyú élmények feldolgozása korántsem tekinthető hétköznapi feladatnak.
Vajda Júlia – szociológusként és pszichológusként, a két tudományterület perspektívájából együtt tekintve a témára – kutatja évek óta, hogyan hordozzák a túlélők és leszármazottaik a zsidó vészkorszakban meg-, túl- és átéltek terhét.
A BESZÉLGETÉS RÉSZTVEVŐI:
- Ádám István Pál, történész, Holokauszt Emlékközpont
- Vajda Júlia, egyetemi tanár, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, ELTE TáTK Szociológiai Intézet
MODERÁTOR:
Zima András, történész, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója
Részvétei szándékát kérjük, 2026. október 14-ig jelezze a regisztrációs ív kitöltésével.
Régi idők modern tanúja: szomorú búcsú Székely Gábortól
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk