Emléktáblát avattak a szentistváni zsidó temetőben a holokauszt áldozatainak emlékére

A szentistváni zsidó temetőben rendezvényt tartottak a holokauszt áldozatainak, valamint a településről elhurcolt és a világ különböző pontjaira szétszóródott zsidó családok tiszteletére. Az eseményt a Mazsihisz és Szentistván Nagyközség Önkormányzata közösen szervezte, amelynek keretében emléktáblát is avattak a helyi zsidó temetőben. A szervezésben meghatározó szerepet vállalt Gordon Gábor, a Mazsihisz megemlékezésekért felelős munkatársa.

Megjelent: 2026. május 27. 14:45 / Frissítve 2026. május 27. 14:46

A megemlékezésen beszédet mondott Dobóné Koncz Judit polgármester, Markovics Zsolt miskolci főrabbi, valamint Prof. Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke. Felolvasták Robert Eli Rubinstein, egy szentistváni holokauszt-túlélő család leszármazottjának üzenetét is. Az eseményen részt vett Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere is.

Prof. Dr. Grósz Andor beszédében hangsúlyozta: „A zsidó temető a csend és a tisztelet helye. Itt a múlt nem könyvek lapjain él, hanem a földben, a kövekben, a nevekben.” A Mazsihisz elnöke felidézte, hogy a szentistváni zsidó családok egykor szerves részei voltak a település életének, a vészkorszak azonban végleg eltörölte a közösséget. Mint fogalmazott: „Ami megmaradt, az ez a temető: ez az egykori jelenlétük utolsó, mégis erős jele.”

Beszédében arra is emlékeztetett, hogy a járás településeiről – köztük Szentistvánról – 1944 tavaszán Mezőkeresztesre hurcolták a zsidó családokat, majd a miskolci gyűjtőtáboron keresztül Auschwitz-Birkenauba deportálták őket. „A többségük számára ez az út a halálba vezetett” – mondta.

Markovics Zsolt miskolci főrabbi beszédében a zsidó hagyomány és az emlékezés mélyebb teológiai összefüggéseire hívta fel a figyelmet. Rámutatott: a közelmúltban egymást követte a kereszténység pünkösdi ünnepe és a zsidóság sávuot ünnepe, amelyek közös alapja az emberi társadalom egyik legfontosabb erkölcsi pillére, a Tízparancsolat, az eszeret hádibrot.

A főrabbi a „Ne ölj” parancsolat jelentését állította középpontba. Mint fogalmazott, az emberiség ősidők óta felismerte, hogy az élet és a halál feletti hatalom az Örökkévalóhoz tartozik, aki adja és elveszi az életet. A holokauszt – a soá – tragédiája éppen azt mutatja, amikor az ember ezt a rendet megpróbálta felborítani, és egyes ideológiák, államok vagy rendszerek úgy gondolták, hogy az emberi élet feletti döntés joga az ő kezükbe került.

Markovics Zsolt hangsúlyozta: a vészkorszak és a szentistváni zsidó közösség pusztulása is arról szól, amikor az ember istenné próbál válni, és a hatalom birtokában elveszíti az emberi méltóság, a szeretet és a tisztelet alapvető dimenzióit. A holokauszt így nem csupán történelmi tragédia, hanem figyelmeztetés is arra, mi történik akkor, amikor az ember kiszakítja magát az isteni rendből.

A főrabbi egy szimbolikus számra is felhívta a figyelmet: Szentistván zsidó közössége a 19. század végén mintegy 1200 főt számlált, ám 1944-re alig 18-an maradtak. A zsidó hagyományban a 18-as szám – a „חי”, a „élet” – kiemelt jelentőséggel bír. A rabbi utalt arra is, hogy a mindennapi imádságban, az Amidában is központi szerepe van ennek a számnak, amely a hagyomány szerint az élet teljességét és szentségét fejezi ki.

A megemlékezés egyik megható pillanata volt, amikor egy helyi diáklány matyó népviseletben szavalta el Radnóti Miklós egyik versét a zsidó temető bejáratánál. A résztvevők ezt követően virágokat és az emlékezés köveit helyeztek el a síroknál és az új emléktáblánál.

Gordon Gábor közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Ma Szentistvánon emlékeztünk, egy olyan közösségre, amely egykor meghatározó része volt a város életének, és amelynek hiánya ma is érezhető.” Köszönetet mondott Koncz Judit polgármesternek és munkatársainak az együttműködésért, valamint külön kiemelte Baranyi Mária munkáját, aki hosszú évek óta gondozza a helyi zsidó emlékeket.

A megemlékezésen helyi visszaemlékezések is elhangzottak. Részt vett az eseményen egy mezőkövesdi gyógyszerész fia is, aki családi történeten keresztül idézte fel a térség háború előtti világát. Elmondása szerint édesapját – aki Mezőkövesden működtetett gyógyszertárat – 1940-ben rendőri eljárás alá vonták „a zsidókérdésben tanúsított magatartása” miatt, mert a korabeli antiszemita közhangulattal szembemenő kijelentést tett. A történet személyes módon idézte fel azt a légkört, amelyben a helyi zsidó családok éltek a vészkorszak éveiben.

Külön köszönetet mondtak Baranyi Mária munkájáért, aki évtizedek óta dolgozik a magyar zsidóság kulturális örökségének megőrzésén. Fáradhatatlan munkájával segítette a szentistváni zsidó temető teljes körű rendbetételét, valamint kiadványt is megjelentetett a témában. Baranyi Mária korábban úgy fogalmazott: „A zsidó temetők a vidéki zsidóság tárgyi emlékeinek utolsó maradványai, vagy legalábbis utolsó tanúi.”