Betöltés...
  /  

Emlékezés Dr. Halmos Tamás professzorra, a magyar diabetológia megteremtőjére

Életének 95. évében elhunyt Prof. dr. Halmos Tamás Széchenyi-díjas belgyógyász, diabetológus, a magyar cukorbetegség-ellátás kiemelkedő alakja, iskolateremtő mestere.

Dr. Halmos Tamás 1931. január 30-án született Budapesten, polgári zsidó családban. Gyermekkorát a vészkorszak és a nyilasuralom megpróbáltatásai árnyékolták be – sárgacsillaggal, gettóval és menlevéllel –, de az idők próbáját kiálló erős zsidó identitás és az életigenlés végigkísérte egész életét. Vörös diplomás orvosként a Barcsay utcai Madách Imre Gimnáziumból indult, mestereként a legendás Korányi András professzort tisztelte.

1965-ben ott bábáskodott az Európai Diabétesz Társaság megalakulásánál, majd 1965-től, amikor megkapta a feladatot – „Holnaptól te csinálod a diabetológiát!” –, sorsa összefonódott a szakterülettel. A János Kórházban, az Országos Korányi Intézetben és a Zsidó Kórházban dolgozó professzor nemcsak kiváló gyógyító volt, hanem metabolikus szindróma nemzetközi hírű kutatója.

Életfilozófiáját és a gyógyításhoz való hozzáállását hűen tükrözik saját, interjúiban megfogalmazott gondolatai:

„A legfontosabb az empátia. Nem a betegséget kell gyógyítani, hanem a embert, aki benne él. A beteg nem egy diagnózis a papíron, hanem egy sors, egy lélek, aki bizalommal fordul hozzánk.”

Verő Tamás főrabbi búcsúztatója: a klasszikus Mentsch

A Bét Háchájim – az Élet Háza – csendjében megtartott búcsúztatón Verő Tamás főrabbi emlékezett a magyar orvostudomány kiemelkedő alakjára, aki nemcsak hatalmas tudású professzor volt, hanem a klasszikus értelemben vett Mentsch is.

„Bölcseink azt tanítják: „A világ három dolgon áll: a Tórán, a szolgálaton és a jócselekedeteken.” Ha végignézünk professzor úr, Tamás életútján, láthatjuk, hogyan váltotta valóra ezt a bölcsességet a mindennapokban. Nemcsak egy hatalmas tudású orvos, professzor távozott közülünk, hanem egy igazi, klasszikus értelemben vett Mentsch.” – fogalmazott búcsúbeszédében Verő Tamás főrabbi a professzor örökségéről.

Kiemelte, hogy a doktor úr a gyógyítás mellett rajongott a zenért, a művészetekért és a sportért is: fiatalként az operaénekesi pálya vonzotta, gyönyörű hangja volt, de ugyanolyan otthonosan mozgott a teniszpályán is. Családi körben pedig az unokák cinkos nagypapájaként, Tommy Grandpa-ként osztozott a gyermekek csínytevéseiben.

Szakmai örökség és emlékezés

Családja mellett Dr. Halmos Tamást számtalan tanítvány, kolléga és beteg gyászolja. Diabetológus-generációk sora emlékezik meg mentoráról, akinek iránymutatása, türelme és tudásiránti alázata kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar egészségügyben.

Emlékét és szellemiségét őrzik mindazok, akik ismerték, tanultak tőle, vagy akiket gyógyító keze visszavezetett az életbe. Nyugodjék békében, emléke legyen áldott!


Témák:
Ezek is érdekelhetnek