Elkészült Magyar Zsidó Örökség Útja zarándokút sátoraljaújhelyi helyszíne

Elkészült a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon című zarándokút sátoraljaújhelyi megvalósítási helyszíne. A mintegy 331 millió forintos beruházás során egy 75 férőhelyes zarándokszálláshely került kialakításra a város egykori kollégiumának épületében. A négyszintes létesítményben többek között egy imaterem, valamint egy korszerű kiállítástechnikai eszközökkel felszerelt kiállítótér is helyet kapott.
Sátoraljaújhely egykor a haszid zsidóság központja volt, a városban élt Teitelbaum Mózes csodarabbi, a haszidok tanítója, akinek sírját ezrek keresik fel halála évfordulóján szerte a nagyvilágból.
’’Korábban a csodarabbi sírjához érkező zarándokok számára nem állt rendelkezésre megfelelő turisztikai infrastruktúra. Ezt felismerve a projekt keretében a város volt kollégiumának felújításával és átalakításával egy, a turisták fogadásra alkalmas, magas minőségű szolgáltatást nyújtó turisztikai látogatóközpont és zarándokszállás valósult meg a beruházás révén, ahova a tengerentúlról is várjuk érdeklődőket” – Varga Elek István, a Chevra Kadisha of Yetev Lev Satmar Congregation sátoraljaújhelyi egyesület elnöke. Hozzátette: a beruházás hozzájárul a magyarországi kulturális értékek megőrzéséhez, fenntartásához és bemutatásához.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke kiemelte: „akik e fejlesztést megálmodták, azok a zsidó kultúra iránt érdeklődők mellett pontosan azokat célozták meg, akik lelkében ma is ott van a hordozható haza. Akik harmadik, vagy negyedik generációsokként már a magyar nyelvet se bírják, mégis Észak-Amerikából, Izraelből valami idevonzza őket. Egy-egy csodarabbi sírja, egy régi temető, tradíciók, emlékek – azaz magyar gyökereik”.
A napokban az ukrajnai háború elől menekülők előtt a zarándokközpont megnyitotta kapuit.
Ennek kapcsán dr. Latorcai Csaba, az EMMI közigazgatási államtitkára elmondta: „Az élet furcsa fintora, hogy ezt a zarándokszállást az elmúlt napokban nem zarándokok, hanem Ukrajnából, Teitelbaum Mózes származási helyéről, Galíciából menekültek sorait fogadta be a közösség, együttműködve a várossal.”
Sátoraljaújhely a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon zarándokút második állomása, ahol a látogatók betekintést nyerhetnek abba, hogy hogyan lehet valakiből rabbi, hogy történik a rabbiképzés Magyarországon, és hogyan kell elképzelni a rabbivá avatás folyamatát.
Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon című projektről:
Az 1,4 milliárd forintos EU-s forrásból megvalósuló beruházásból olyan hosszú távon is fenntartható idegenforgalmi szolgáltatások létrehozása a cél, amelyek megőrzik és bemutatják az észak-keleti régió zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét. A pályázók szándéka az volt, hogy a szolgáltatások kialakítása és üzemeltetése növelje a környék idegenforgalmát, munkahelyet biztosítson az itt élők számára, tehát hozzájáruljon a térség társadalmi és gazdasági fejlődéséhez. A projektgazda a Mazsihisz volt.
A zarándokútvonal helyszínei: Miskolc, Makó, Nagykálló, Nyírtass és Sátoraljaújhely
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe