Egy kanadai magyar képzőművész 360 rajza a holokausztról
A Never Again! című, 360 alkotásból álló holokauszt-sorozatot négy hónapon át napi 6-8 órában rajzolta meg Pap Melinda Magyarországon született kanadai képzőművész. Mint honlapunknak elmondta: a maga művészi eszközeivel így próbál tiltakozni és fellépni az antiszemitizmus globális méretű fellángolása ellen.
Pap Melinda sorozata időrendben követi végig a holokuszthoz vezető utat a numerus clausus elfogadásától kezdve a gettók felállításán, a haláltáborok működésén, a nyilasok kegyetlenségén és az embermentők segítő munkáján át a felszabadulásig, majd a történelmi konzekvenciák levonásáig.

Munkája során – az ismert történelmi tényeken kívül – felhasználta holokauszt-túlélők elbeszéléseit is. A 360 rajzból 150 mű magyar vonatkozású.

A magyarországi születésű, jelenleg Egerben élő képzőművész nemcsak művészeti alkotásnak, hanem egyfajta „oktatási segédletnek” is tekinti a munkát. Mint fogalmazott:
– Én így küzdök az antiszemitizmus, a holokauszttagadás, a rasszizmus ellen, ami sokoldalú kihívás, ezért társadalmi erőfeszítést és proaktív oktatást igényel. Úgy érzem, hogy képzőművészként ez a minimum, amit megtehetek.

Pap Melinda hozzátette: indított egy Facebook-oldalt, ahol az összes rajz elérhető, az eredeti művekből pedig szeretne kiállítást rendezni Budapesten, a sorozatot pedig el szeretné ajándékozni egy olyan intézménynek, ahol méltó helye lesz.

A cikkünkhöz mellékelt rajzok Pap Melinda Never Again! című Facebook-oldaláról valók.
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!