Egy élet a történelem árnyékában: Ember Mária öröksége
Ember Mária (1931-2001) író, újságíró, műkritikus, műfordító munkásságáról Glebov Melinda kultúrtörténésszel Sipos András beszélget a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület közéleti társaskörében. A rendezvény május 28-án, ezen a héten csütörtökön 17 órakor kezdődik a RAM-ban (XIII. Pannónia utca 88-90. szám).
Ember Mária nem volt főállású író, megélnie mindig az újságírásból, a szerkesztésből kellett, nevéhez kiváló képzőművészeti kritikák és útikönyvek is fűződnek. Első regénye, a Magamnak mesélem 1968-ban, a Véletlenek című kisregénye 1971-ben látott napvilágot. Hajtűkanyar című regénye 1974-ben jelent meg, amelyben a szépirodalmat történeti dokumentumokkal szervesítve tulajdonképpen új műfajt teremtett.
Ember Mária műveinek alapkonfliktusa az egyén és a közösség, a befogadás és a kitaszítottság kettőssége. Nevezetes mottója, hogy
„ő nem a zsidó sors, hanem a magyar történelem elbeszélésére vállalkozott”.
A Raoul Wallenberg Egyesület 2017-ben alapította meg a róla elnevezett díjat azoknak, „akik munkásságukkal kiemelkedően mutatták be a magyar–zsidó együttélés történetét, a soá tragikus eseményeit a magyar történelem és kultúra részeként jelenítették meg, kiemelten hozzájárultak a rasszizmus elleni küzdelemhez és az emberi jogok érvényesüléséhez.”
A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület által szervezett május 28-i beszélgetésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit ezen a felületen tehetnek meg.
(Cikkünk az Ember Máriáról szóló Wikipédia-szócikk felhasználásával készült. Kiemelt kép: Ember Mária 1979-ben. Csigó László fotóművész fényképe.)
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira