Dr. Grósz Andor: „Zsidók és nem zsidók együtt mondunk nemet a gyűlöletre”

Magyarországon 1944. április 16-án kezdődött meg a gettósítás, ezért ezen a napon emlékezünk a holokauszt magyarországi áldozataira.

Az emléknap alkalmából a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE) Páva utcai épületében ma rendezett megemlékezés megjelent Magyar Péter felkért miniszterelnök, Bóka János, Magyarország európai ügyekért felelős minisztere, Orbán Anita leendő külügyminiszter, Maya Kadosh, Izrael Állam nagykövete, Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, valamint rabbik, egyházi vezetők és túlélők is.

– Hagyományunkban az emlékezet nem pusztán múltidézés, hanem jelen idejű cselekvés: a múlt felé fordulva a jelenhez szólunk és a jövőt formáljuk. De tudják, ma ez nekem különösen nehéz – e személyes szavakkal kezdte beszédét Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke. Felidézte: Auschwitzban tegnapelőtt ő maga is ott állt több mint hétezer, s mintegy hatvan országból érkezett emlékezővel együtt azon a peronon, ahol nyolcvankét éve – ötezer győri zsidóval együtt – a saját rokonainak gyötrelmes utazása is véget ért.

Rájuk gondoltam Auschwitzban. Soha nem ismert nagyszüleimre, nagybátyáimra, nagynénémre, unokatestvéreimre, és arra a csaknem 450 ezer magyar zsidóra, akiket ott ért a szörnyű halál. Amikor megpróbálom felfogni a tragédia emberi ésszel szinte felfoghatatlan méreteit, mindig összeszorul a torkom és a szívem – mondta megrendülten a Mazsihisz elnöke.

Dr. Grósz Andor kifejtette: nem sokon múlt, hogy a náci fenevad véghezvigye ördögi tervét, a magyarországi zsidóság teljes megsemmisítését, pedig az itt élő zsidók – tehetségük és lehetőségeik szerint – hűséges és szorgalmas tagjai voltak a magyar hazának.

– De amikor bűnbakot kerestek az első világháborús vereségért és a megalázó békéért, azt sokan bennük találták meg – mondotta az elnök. – És a politikai elit nemhogy gátat szabott volna a terjedő gyűlöletnek, hanem azt a saját céljai érdekében gerjesztette, majd a közigazgatás közreműködésével a gyilkosok kezére adta a több százezer ártatlant: az akkori magyar állam halálba küldte saját polgárait.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a vészkorszak miatt a magyar társadalom szövete örökre és helyrehozhatatlanul sérült, s ez a hiány máig érezhető. Feltette a kérdéseket: ma hány millióval lenne több az ország lakossága? Hány Nobel-díjassal, olimpiai bajnokkal, hány beteljesült élettel lehetnénk gazdagabbak? Ezekre nincs válasz, éppen ezért olyan súlyosak.

Ránk, az utánuk jövő generációkra hárul a felelősség, hogy fenntartsuk az emlékezetet. Különösen most, amikor világszerte újra erősödik az antiszemitizmus, amikor a gyűlölet ismét utat keres magának – jelentette ki az elnök. Mint fogalmazott: „hazánkban az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia biztosítja zsidóságunk nyugodt megélését, és számunkra az a legfontosabb, hogy soha, de soha ne ismétlődhessen meg az, amire ma emlékezünk. Aki ebben társunk, az a szövetségesünk.

Beszédét ezzel zárta: „nemcsak emlékezünk, hanem cselekszünk is, ha kell: zsidók és nem zsidók együtt mondunk nemet a gyűlöletre” – hangoztatta a Mazsihisz elnöke.

– Újra és újra őket látom, / a hold süt és egy rúd mered, / s a rúd elé emberek fogva / húznak egy roppant szekeret… – így kezdődik Pilinszky János kultikussá lett, Harbach 1944 című költeménye, amelyet megemlékező beszéde bevezetéseként teljes terjedelmében felolvasott Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

A politikus hangsúlyozta: a mai emléknapon az ártatlan áldozatok előtti, mély főhajtással egyszerre emlékezünk, számot vetünk és fogadalmakat újítunk meg, hiszen emlékezni és emlékeztetni erkölcsi kötelesség.

– A Soá élő seb az emberiség lelkiismeretén – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Vince, aki szerint ki kell állni az emberi méltóság megvédése mellett és mindenfajta kirekesztés ellen, elvégre – mondta – „a közöny is döntés”. Hozzáfűzte: az embertelenség szavakkal és közönnyel kezdődik, s akkor válik visszafordíthatatlanná, amikor a társadalom közönyösen elfordítja a tekintetét.

A megemlékezés harmadik szónoka Maya Kadosh, Izrael magyarországi nagykövete volt, aki az 1944-es tragédia felidézése után feltette a kérdést:

– Miként válhatott egy ilyen rettenetes valóság lehetségessé egy működő társadalom keretein belül? Milyen döntések születtek, miként értelmezték a felelősséget, és – ami talán a legfontosabb – miként reagáltak az intézmények, amikor a társadalom védelmét szolgáló erkölcsi korlátok bomlani kezdtek?

A diplomata közölte: ez emlékezés így nyer valódi jelentőséget, ezért bír kiemelt fontossággal a magyar Országgyűlés 2001-ben hozott döntése, amelynek jelentőségét ma méltatjuk. Hozzátette: „e nap kijelölésével a Parlament elismerte, hogy az 1944-es események a magyar történelmi és polgári identitás részét képezik. Elismerte, hogy ez nem csupán egy adott politikai párt története volt, hanem az ország saját struktúráin, intézményein és közéletén belül, saját állampolgárai ellen elkövetett cselekedetek sorozata”.

Maya Kadosh rámutatott: a józan szembenézés nem korlátozódhat a múltra, hanem fontos a jelen és a jövő kihívásai szempontjából is. De a kihívás nem csupán a konkrét eseményekre adott válaszokban rejlik – mondta –, hanem a tisztánlátás megőrzésében és abban az erőfeszítésben, hogy bizonyos határokat ne lehessen átlépni.

– A zsidó élet ereje mindig a közösségeink kapcsolatain és a kölcsönös felelősségvállaláson alapult. Ahogy az új Országgyűlés megkezdi majd munkáját, lehetőség nyílik a 2000-ben lefektetett alapokra építeni, és megerősíteni azok érvényességét a jelenlegi körülmények között, ami tisztánlátást követel az jelenlegi antiszemitizmussal kapcsolatban.

Az antiszemitizmus elleni fellépésről Maya Kadosh azt mondta: az egyet jelent a zsidó állam létét tagadó törekvésekkel szembeni kiállással, ma e kettő elválaszthatatlanul összefonódik, és ez Magyarország és Izrael kapcsolatában is tükröződik.

A beszédek elhangzása után a Concerto Budapest művészei adtak kamarakoncertet három mű előadásával: hallhattunk egy-egy Bach-, Mendelssohn- és Beethoven darabot. Az emlékezés gyászimával és az emlékezés köveinek elhelyezésével zárult. A szertartásban közreműködött Totha Péter Joel főrabbi és Fekete László főkántor.