Betöltés...
  /  

Dr. Grósz Andor: különösen fontos, hogy Európa zsidó közösségei egymásra találjanak

„Az európai zsidó közösségek sorsa ma minden korábbinál szorosabban összekapcsolódik – mondta Prof. Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) tanácskozásán.

A Tel Aviv-i csúcstalálkozón a Mazsihisz első embere fontosnak tartotta: közös felelősségünk, hogy megőrizzük hagyományainkat, erősítsük intézményeinket, és biztonságos, reményteli jövőt építsünk a következő nemzedékek számára.

– Ebben a munkában különös jelentősége van az európai zsidó szervezetek összefogásának és az Izrael Államával való élő kapcsolatnak – emelte ki Dr. Grósz Andor.

A tanácskozás alkalmával Prof. Dr. Grósz Andor egyeztetett Doron Almoggal, a Szochnut (Jewish Agency for Israel) végrehajtó bizottságának elnökével is. A megbeszélésen Doron Almog nagyra értékelte a magyarországi zsidóság, valamint a Mazsihisz munkáját és az Izraellel ápolt szoros kapcsolatát. Külön kiemelte a Szochnut és a Mazsihisz idei, október 7-i közös megemlékezésének jelentőségét.

Az Európai Zsidó Kongresszus tanácskozásán a szervezet vezetői a kontinens zsidóságát érintő legfontosabb kihívásokról, legsürgősebb tennivalókról és kínálkozó lehetőségről tárgyaltak. A tanácskozás napirendjén kiemelt helyet kaptak az Izrael Államát érintő aktuális események, az európai antiszemitizmus elleni fellépés kérdései, a közösségek biztonsága, valamint a zsidó vallási és kulturális élet megerősítésének feladatai.

A közgyűlés biztonsági szekciójában a résztvevők az európai zsidó közösségeket érő fenyegetések sokrétűségéről is átfogó képet kaptak.

A bemutatott elemzés hat különböző veszélyforrást azonosított: az Iránhoz köthető fenyegetéseket, a globális dzsihadizmust és radikális iszlámot, a szélsőbaloldali és szélsőséges palesztinpárti megnyilvánulásokat, a szélsőjobboldali radikalizmust, a Hamász tevékenységét, valamint az önállóan cselekvő, úgynevezett magányos elkövetők jelentette veszélyt.

A prezentáció arra is felhívta a figyelmet, hogy a különböző szélsőséges irányzatok egymást erősítő hatása új biztonsági kihívások elé állítja a zsidó közösségeket.

A közgyűléshez kapcsolódó ünnepi gálaest egyik kiemelt eseménye volt, hogy Dr. Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke átadta a szervezet 2026-os Golden Vision Award díját Jichák Hercog izraeli államelnöknek. Az elismeréssel az államfőnek az izraeli állam és a zsidó nép érdekében végzett szolgálatát, az antiszemitizmus elleni következetes fellépését, valamint az Izrael és a világ zsidó közösségei közötti kapcsolatok erősítéséért végzett munkáját ismerték el.

Jichák Hercog köszönetet mondott Moshe Kantornak a zsidó közösségek védelméért és Izrael támogatásáért végzett munkájáért, egyúttal méltatta az Európai Zsidó Kongresszus négy évtizedes tevékenységét is. Az izraeli államelnök külön elismeréssel szólt Katharina von Schnurbeinről, az Európai Bizottság antiszemitizmus elleni küzdelemért és a zsidó élet előmozdításáért felelős korábbi koordinátoráról, akit szintén kitüntettek a gálaesten. Von Schnurbein 2015 óta töltötte be ezt a tisztséget, és 2026 októberében Németország új antiszemitizmus elleni küzdelemért és a zsidó életért felelős szövetségi kormánybiztosává nevezték ki.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy az elmúlt évek eseményei világossá tették, a zsidó közösségek biztonsága, identitásának megőrzése és intézményeinek megerősítése nem csupán zsidó ügy, hanem az európai demokratikus értékrend próbaköve is.

Prof. Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke a tanácskozást követően hangsúlyozta: „Az európai zsidóság története megtanított bennünket arra, hogy a közösség ereje nem pusztán a létszámban, hanem a tevékeny összetartozásban rejlik. Ma, amikor Izrael biztonsága, az antiszemitizmus elleni küzdelem és a zsidó élet jövője egyszerre áll figyelmünk középpontjában, különösen fontos, hogy Európa zsidó közösségei egymásra találjanak. A Mazsihisz ebben a közös munkában továbbra is aktív, kezdeményező és felelős partner kíván lenni.”


Témák:
Ezek is érdekelhetnek