Családi hanuka – Gyertyagyújtás, kortárs dizájn, judaikák a Zsidó Múzeumban
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a MAZSIHISZ-Magyar Zsidó Múzeum családi hanukájára, 2016. december 28-án (szerda), hanuka ötödik napján 17:00 órára, a múzeum első emeleti, megújulóban lévő kiállítóterében az idelátogatók belepillanthatnak a készülő tárlatba. (Pontos cím: Budapest VII. ker., Dohány utca 2.)
A programnak ugyanis új, 2017 tavaszán nyíló állandó kiállításunk egyik terme nyújt helyszínt, ahol 44 hanukia lesz látható a múzeum gyűjteményéből. És még az is kiderül, mit takar-e bűvös szám.
A judaikákra mint drága régiségekre szoktunk gondolni, amelyet a nagy– és dédszülőktől öröklünk. Pedig a legtöbb zsidó liturgikus tárgynak nem kell feltétlenül több száz évesnek lennie, vagyis meglepően sok tér nyílik a kortárs design és a kreativitás számára. Az eseményen a gyerekeket közös recycling judaika készítésre várjuk, ahol mindenki elkészítheti saját, kortárs hanukai menóráját.
A felnőttek pedig a hanuka és a hanukai menórák történetéről hallgathatnak két előadást, és még hamarosan megnyíló kiállításunk hanukai vonatkozásairól is szó esik majd.
Az esemény végén közösen gyertyát gyújtunk!
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről