Budapest zsidó arca: Rövidfilm a felújított Rumbach zsinagógáról
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) Budapest zsidó arca elnevezésű projektjének keretében a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát mutatja be Rózsa Péter újságíró egy, az interneten megtekinthető rövidfilmben. Az épületet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) eredeti pompájában állíttatta helyre a magyar kormány 3,2 milliárd forintos támogatásával.
Mint beszámoltunk róla, a Mazsike elindította a Budapest zsidó arca elnevezésű projektjét, amely könyvkiadás, online beszélgetés-sorozat, városnéző és temető-felfedező okostelefonos alkalmazások, vezetett városi séták révén mutatja be a magyar fővárosnak a zsidósággal kapcsolatos értékeit. A sorozat célja az, hogy történelmileg hitelesen és szórakoztató stílusban mutassa be Budapest zsidó értékeit.
E projekt keretében mutatták be a Rumbach utcai zsinagóga felújítása című filmet, amelyben Rózsa Péter újságíró Kőnig Tamás építőművészt szólaltatja meg, aki – Wagner Péterrel együtt – a felújítást tervezte. A filmben Rózsa Péter megkérdezi Kőnig Tamástól, hogy ha a Rumbach tervezője, Otto Wagner (1841-1918) ma belépne a gyönyörűen felújított épületbe, akkor mire csodálkozna rá először, mire az építész azt feleli: talán arra, hogy nem látja a bimát, azt ugyanis úgy alakították ki, hogy gombmyomásra lesüllyeszthető.
A Mazsihisz a magyar kormány támogatásával eredeti pompájában állíttatta helyre az épületet az állam által biztosított 3,2 milliárd forintból.
(Címlapkép: részlet a filmből)
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Új fejezet a magyar holokauszt-kutatásban: Megalakult a kutatók szakmai egyesülete
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására