Betöltés...
  /  

Baka Andrást választották Magyarország köztársasági elnökévé

Az Országgyűlés 2026. augusztus 11-én Baka Andrást választotta Magyarország köztársasági elnökévé. A korábbi legfelsőbb bírósági elnök a szavazáson 140 voksot kapott. A köztársasági elnök megválasztásán és az Országgyűlésben tartott eseményen Prof. Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke is részt vett. Az eseményen a magyarországi történelmi egyházak és felekezetek képviselői is jelen voltak.

Baka András jogászi és bírói pályája során kiemelten foglalkozott a bírói függetlenség, a jogállamiság és a hatalmi ágak szétválasztásának kérdéseivel. 2009 és 2012 között a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt.

Megválasztását követő beszédében Baka András arról beszélt, hogy Magyarországnak szembe kell néznie az elmúlt időszak örökségével, majd kiemelte a jogállamiság és a demokratikus intézmények helyreállításának fontosságát, valamint azt, hogy az ország jövőjét nem a politikai megtorlásnak és a bosszúnak, hanem az igazságosságnak, a jogszerűségnek és a közös felelősségvállalásnak kell meghatároznia. Hangsúlyozta a társadalmi megosztottság enyhítésének szükségességét is, és egy olyan köztársasági elnöki szerepfelfogást vázolt, amely az ország minden polgárát képviseli.

Beszédében Magyarország európai helyére is kitért: az európai kötődését nem pusztán politikai választásként, hanem az ország történelméből és kultúrájából fakadó természetes kapcsolódásként értelmezte. A köztársasági elnöki tisztség kapcsán pedig a demokratikus értékek, az intézményi egyensúly és a jogállami működés melletti őrködést nevezte fontos feladatnak.

Baka András 2026. augusztus 19-én kezdi meg hivatalosan köztársasági elnöki megbízatását.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek