Az öröm és bánat könnyei keveredtek
Karcagon ugyanazon a napon tartottak megemlékezést a Soá mártírjainak emlékére, s adtak „örömkoncertet” a zsidóság fennmaradásának, valamint várhatóan minél pezsgőbb jövőjének tiszteletére.
A 120 éves karcagi zsinagógában és a zsidó temetőben mártírmegemlékezést tartottak múlt vasárnap, majd ugyanazon a napon „örömkoncert” zajlott le a templomban a Sabbathsong Klezmer Band közreműködésével. A helyi hitközség vezetése egyúttal emlékplakettet adott át azoknak, akik hozzájárultak, hozzájárulnak a karcagi zsidóság fennmaradásához, a hitközség fejlesztéséhez, majd a zsinagóga kertjében felavattak egy új emlékművet.
A rendezvény alkalmából Csillag Barnabás, a hitközség elnöke azt mondta: mozgalmas esztendők vannak a hátuk mögött, és kulturális küldetésüket a továbbiakban is, minden évben szeretnék folytatni színdarabok bemutatásával, filmvetítésekkel, rendezvények szervezésével, hogy gazdagítsák a város kulturális életét. A mártírmegemlékezésen Markovics Zsolt főrabbi mondott beszédet, az alábbi videóban ebből is meghallgathatnak egy részletet.
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Toronyi Zsuzsa és Novák Attila az ügynökaktákat vizsgáló Mazsihisz-bizottságról