Az Örökkévaló teremtsen nekünk békét – jó szombatot!
Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma 16 óra 1 perckor köszönt be, a királynő holnap 17 óra 6 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook-oldalunk, Instagram- és TikTok-csatornánk nem frissül. A Tórából a HÁJÉ SZÁRÁ hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!
Gyötrelmes napok vannak az ország mögött, de nem mondhatjuk, hogy letudtuk, amit ránk mért a történelem – hiszen még nem látjuk a végét. Ezért amire most mindannyiunknak szüksége van: az előítéletmentes és előremutató gondolkodás. A Tóra természetesen ebben a tekintetben is iránymutató számunkra, hiszen történeteiben, alakjaiban és példázataiban éppen erre tanít mindannyiunkat: ne ítéljünk elhamarkodottan, ne essünk a lason hárá, a rossz nyelv bűnébe és főleg ne gyűlölködjünk.
Hamarosan beköszönt a szent szombat, amikor istentiszteleteinken az Ámidát, a főimát is elmondjuk magunkban és együtt – nyomatékosítva, hogy az egyes ember csak a közösségben válik teljessé. És a főima elmondása közben gondoljunk majd mindazokra is, akik ezt a hetet szenvedéssel élték meg. És legyünk együttérzők velük. Legyünk empatikusak mindenkivel, akit a történelem így vagy úgy beszennyezett: hiszen vannak olyan élethelyzetek, amikor a bűnösök egyben áldozatok is, az áldozatok pedig bűnösök – nincsenek fekete-fehér szituációk. Ezt a Tóránál árnyaltabban nem fogalmazta meg senki. Amikor pedig befejezzük az Ámidát, a néha talán csak automatikusan elmormolt, gyönyörű szavakat most mondjuk el a tőlünk telhető legnagyobb átéléssel:
Osze sálom bimromáv, hú jáásze sálom álénu, veál kol jiszráél, veimrú, Ámén.
Aki békét teremt a magasságokban, teremtsen békét számunkra, és egész Izrael számára, és mondjuk: Ámen.
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!