Az amerikai elnök és vezető politikusok méltatják az elhunyt Elie Wieselt
Elie Wiesel Nobel-békedíjas író halála megrázta az amerikai vezetést, és pártállásuktól függetlenül politikusok egész sora – élükön Barack Obama elnökkel – méltatta az elhunyt írót, filozófust, előadót, egyetemi tanárt.
A Fehér Ház által kiadott közleményében Obama elnök így fogalmaz Wieselről: „Korunk egyik legnagyobb erkölcsi tekintélye és sok tekintetben a világ lelkiismerete volt”. Obama, akit sajtóhírek szerint személyes jó viszony is fűzött Wieselhez, a többi között hangsúlyozta: „Elie nemcsak a világ legkiemelkedőbb holokauszttúlélője, hanem maga az élő emlékezet volt”.
Személyes hangot megütve, szintén közleményben méltatta Wieselt Joe Biden alelnök. „Elie elültette a lelkemben azt a soha nem múló kitartást, hogy minden következő nemzedéknek pontosan megtanítsuk, mi történt, hogy soha ne feledhessük el a Soá rémségeit. Elie egész élete arról szólt, hogy bizonyos legyen benne: mindannyiunk szívében ott rejtezik az ígéret, hogy – soha többé”.
Paul Ryan, a képviselőház republikánus párti elnöke szerint Wiesel „megtanította nekünk, hogy soha nem szabad feladni az emberiességet. Legyen áldott az emléke!”.
Condoleezza Rice volt külügyminiszter szerint Wiesel „különleges ember volt, a béke katonája”. „Mentorként és barátként inspirált és támogatott engem” – fogalmazott Bush elnök volt külügyminisztere.
Mitt Romney, a republikánusok négy évvel ezelőtti elnökjelöltje Twitter-üzenetet tett közzé, s ebben azt írja: „Imádkozom azért, hogy az a világítótorony, akit Elie Wiesel testesített meg, hosszú időn keresztül vezessen bennünket, hogy kikerülhessük a gyűlölet és a rasszizmus zátonyait”.
A főbb amerikai televíziós csatornákon és az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) szintén megemlékeztek Elie Wieselről, többnyire részletes portréval, vagy korábbi interjúinak újbóli bejátszásával. (MTI)
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről