Amit magunk után hagyunk és amit nem – jó szombatot!

„Őrizkedjél, hogy el ne felejtsd az Örökkévalót, a te Istenedet, meg nem őrizvén az ő parancsolatait, rendeleteit és törvényeit, melyeket én parancsolok neked ma; amikor eszel és jóllaksz, jó házakat építesz és bennük laksz, marhád, juhod sokasodik, ezüstöd és aranyod sokasodik és mindened, ami lesz, sokasodik, akkor nehogy fennhéjázó legyen szíved és elfelejtsd az Örökkévalót, a te Istenedet, aki kivezetett téged Egyiptom országából, a rabszolgák házából…”
(5Móz. 8:11-14)

Miért mondja, vagy legalábbis feltételezi a Tóra, hogy aki meggazdagszik, abból fennhéjázó ember válhat és elfelejtheti az Örökkévalót? Miért figyelmeztet jó előre arra, hogy a gazdagsággal együtt járhat a fennhéjázás és az Örökkévalótól való elfordulás? 

Talán a gazdag emberek között nincsenek jók és adakozók? De igen, vannak. Talán a szegény emberek között nincsenek fennhéjázók és Istent nem követők? De igen, vannak. Talán éppen ezt ne tudná a Tóra, amely oly páratlan bölcsességgel bír az ember benső természetéről? S miért a ház, a jószágok, az arany és ezüst – ma úgy mondanánk: vagyonelemek – aprólékos felsorolása? Talán nem tudjuk, hogy milyen ingóságokból és ingatlanokból áll össze egy gazdag ember vagyona? De igen, tudjuk. 

Megannyi kérdés – és szokás szerint ebben a hetiszakaszban sem csak az a fontos, hogy válaszokat adjunk, hanem az, hogy igen, igen: tele legyünk kérdésekkel. Régen rossz, ha az embernek csakis kész válaszai vannak a világ értelmezésére, de nincsenek kérdései, azaz nem kérdőjelezi meg a világ elrendezését. Aki kész válaszokat ad, az a hatalmát próbálja teljessé tenni a másik ember fölött; aki azonban megkérdőjelezi a jelenségeket, a fölött nincs teljes hatalma a világ dolgainak.

Ha azonban mégis válaszokat akarunk adni a fenti kérdésekre, elegendő csak körülnézni a környezetünkben, s látni fogjuk, hogy a Tóra mire kér bennünket. Arra kér, hogy legyünk tisztában azzal, amink van, és gazdálkodjunk vele úgy, hogy abból ne csak nekünk származzon hasznunk, hanem a világnak is. Ha ugyanis egy gazdag ember nem fennhéjázó és nem feledi az Örökkévalót, akkor egészen bizonyosan segíteni fogja a nála kevésbé tehetőseket.

A Tóra tehát nem azt mondja, hogy a gazdag ember eleve gyanús, mert hiszen bűnössé válhat; inkább azt jelzi újra és újra: a gazdag embernek nemcsak vagyona van, hanem felelőssége is azon közösség iránt, amelyben él. És ha a saját felelősségét nem ismeri fel, ha nem használja jóra a vagyonát, akkor hosszú távon magát a közösséget zilálja szét és teszi tönkre – azaz saját maga értékteleníti el a saját vagyonát.

A modern korban természetes, hogy a gazdagok különböző alapítványokat hoznak létre a közjó előmozdítására; de gondoljunk csak a Tóraadás idejére, amikor istenkirályok uralkodtak az alávetett százezrek felett: egy ilyen korban a köz javára való cselekvés nemcsak értetlenséget szült volna, hanem bizony nevetséget is. Kivéve azoknak az embereknek a közösségét, akiknek lépteit egy morális alapú törvénykönyv, a Tóra irányította. 

Ember, gazdálkodj felelősen a rád bízatott vagyonnal – üzeni nekünk a Tóra –, hiszen az nem a tiéd. Ha a tiéd volna, akkor mindenestül magaddal vihetnéd a sírba, de nem tudod magaddal vinni, itt kell hagynod, ebben a világban. Gondold meg hát jól, hogy mit hagysz magad után, mert nemcsak anyagi javak maradnak utánad, hanem szavak is, méghozzá nem tőled – hanem rólad.

És a szavak jobban fájnak a szegénység által okozott kínoknál.

Jó szombatot!

---