Aminek örülünk: már jelentkeztek is önkéntesek a Dokuforte csapatába
Múlt héten adtuk hírül, hogy a Dokuforte zsidó fotóarchívum önkénteseket keres, s most örömmel számolunk be róla, hogy Noa Schiller alapító tájékoztatása szerint már többen jelentkeztek cikkünk nyomán a felhívásra. Aki kedvet érez magában ehhez az önkéntes munkához, az olvassa tovább cikkünket!
A Dokuforte ingyenesen hozzáférhető digitális közösségi fotóarchívum, ahol Izrael és az izraeli diaszpóra történelmét, kultúráját, vallását és mindennapi életét lehet nézegetni, tanulmányozni a XIX. századtól 1998-ig.
Forrás: Dokuforte/Kinszki Judit
Ahhoz, hogy ez a fotótár fontos dokumentumértékkel bíró, közös kincsünkké válhasson, lelkes önkéntesek munkájára van szükség. Mint Noa Schiller honlapunknak elmondta: nagy örömmel töltötte el, hogy az egy héttel ezelőtt közzétett felhívás nyomán többen is jelentkeztek náluk.
De ez nem azt jelenti, hogy újabb jelentkezőkert nem fogadnak, úgyhogy megismételjük: a diaszpóra közösségi fotóarchívuma lelkes önkéntesek jelentkezését és segítségét várja a lefényképezett múltunk digitális megőrzését célzó munkára.
Jelentkezés: [email protected]
Címlapkép: Ágnes Erényi Eisler Szász/Dokuforte
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Új fejezet a magyar holokauszt-kutatásban: Megalakult a kutatók szakmai egyesülete
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására