Amíg ők emlékeznek, él az örökség – a kocsíni zsidó közösség utolsó őrzői

India délnyugati partvidékén, Kerala államban található Kocsín, mai nevén Kochi. A város évszázadokon át India egyik legjelentősebb zsidó közösségének adott otthont. Az Associated Press friss riportjának két főszereplője azok közé tartozik, akik utolsóként őrzik az egykor virágzó közösség emlékeit és hagyományait.

Megjelent: 2026. augusztus 07. 10:38 / Frissítve 2026. augusztus 07. 10:41

Sávuot estéjén Keith Hallegua szürke kipában indult el a történelmi zsidónegyed macskaköves utcáján az 1568-ban épült Paradesi zsinagógába. Tudta, hogy ezúttal sem lesz meg a közös imához szükséges minján. Hallegua a Jew Townként ismert városrész utolsó zsidó lakója, egyben a 458 éves zsinagóga közösségének utolsó helyben élő tagja.

Az egykor zsidó családok otthonául szolgáló épületekben ma fűszerraktárak, régiségboltok és kézművesüzletek működnek. A zsinagóga azonban nem pusztán műemlék: Hallegua ma is imádkozik a kék-fehér kínai porceláncsempékkel és belga kristálycsillárokkal díszített épületben. Az AP-nek arról beszélt, hogy a zsinagóga felé tartva gyakran felteszi az Örökkévalónak a kérdést: miért történt mindez? Választ azonban soha nem kap.

A város másik részén a hetvenéves Elias „Babu” Josephai gondozza a Kadavumbagam zsinagógát, amelynek története a hagyomány szerint egészen a 12. századig nyúlik vissza. Ez Kocsín utolsó, ma is működő malabári zsinagógája. A malabári zsidók Kerala régi, helyben gyökeret vert zsidó közösségét alkotják, amely sajátos indiai–zsidó kultúrát és nyelvi hagyományt őrzött meg. Az AP újságírójának Josephai könnyek között idézte fel a chukkundát, a sávuotra készített, olajban sült tésztagolyókat, amelyekkel nagymamája kínálta a családot. Egyszerű étel volt, emlékei szerint akkoriban mégis mindent jelentett.

Josephai hosszú éveken át dolgozott a korábban megrongált zsinagóga helyreállításán. Ma ő gyújtja meg a lámpásokat, gondozza az épületet, és ha nincs kivel együtt imádkoznia, egyedül mondja el az imákat. Nagymamájának tett ígéretéhez híven mindmáig őrzi az imádság rendjét. Miközben sok zsidó arról álmodik, hogy Izraelben érje élete vége, ő azt szeretné, ha utolsó lélegzetét is ebben a zsinagógában vehetné.

A kocsíni zsidók többsége az 1950-es években Izraelbe költözött, hátrahagyva otthonait, zsinagógáit és temetőit. Történetük különlegessége, hogy évszázadokon át békében éltek hindu, muszlim és keresztény szomszédaikkal. A közösség múltját ugyanakkor belső megosztottság is terhelte. A 16. században érkezett, szefárd gyökerű paradesi zsidók és a régebb óta Indiában élő malabári zsidók sokáig elkülönültek egymástól; a közösségen belüli hierarchiát a származás és a bőrszín is meghatározta. Az egykori határvonalak az Izraelbe történő kivándorlással fokozatosan elhalványultak, emlékük azonban máig eleven.

A zsidó örökség megőrzése Kocsínban ma már több vallás közös ügye. A hindu M. C. Praveen a zsidónegyedben nőtt fel: gyermekként zsidó barátaival krikettezett a zsinagóga mellett, és sábeszi vacsorákon is részt vett. Ma a Paradesi zsinagóga egyik gondnokaként azért dolgozik, hogy a következő nemzedékek is megismerhessék Kocsín zsidó közösségének történetét.

A muszlim Thaha Ibrahim, Sarah Cohen egykori hímzőműhelyét viszi tovább. A Kocsín zsidó közösségének utolsó tagjai közé tartozó asszony tanította meg neki a helyi zsidó hímzés fortélyait. Ibrahim nemcsak a műhely hagyományát őrzi: péntek esténként meggyújtja a sábeszi gyertyákat, szombaton pedig zárva tartja az üzletet. A Kadavumbagam zsinagóga helyreállítása ugyancsak különböző vallású emberek összefogásával valósult meg: a lámpásokat egy muszlim, a Tízparancsolatot ábrázoló táblát egy keresztény adományozó, a csillárokat pedig egy hindu alapítvány ajánlotta fel.

Hallegua és Josephai tudják, hogy az általuk ismert közösségi élet már nem tér vissza. Mégis újra és újra belépnek a régi zsinagógákba, meggyújtják a lámpásokat, elmondják az imákat, és továbbadják az előttük járók történeteit.