„Akikre emlékezünk, soha nem halnak meg” – Holokauszt-megemlékezés Szikszón

A megemlékezés középpontjában a hajdan virágzó szikszói zsidó közösség állt, amely évszázadokon át formálta a város életét. A helyi hitközség már 1791-ben megalakult, és tagjai meghatározó szerepet játszottak Szikszó gazdasági és társadalmi fejlődésében: kereskedők, földművesek, orvosok, ügyvédek és tanítók járultak hozzá a település gyarapodásához. A két világháború közötti időszakban a zsidó közösség a város lakosságának jelentős részét alkotta, üzleteik és intézményeik Szikszó mindennapjainak szerves részét képezték. A közösségi élet központjai a zsinagógák voltak, köztük a Baumhorn Lipót által tervezett, 1904-ben felépült nagy zsinagóga.

A történelem azonban tragikus fordulatot hozott: a zsidótörvények, a kirekesztés és a kifosztás fokozatosan számolták fel a közösség létalapját. 1944-ben gettósítás kezdődött, majd a szikszói zsidó lakosság nagy részét Auschwitzba deportálták. A túlélők száma csekély volt, az egykor élő közösség szinte teljesen eltűnt.

A megemlékezésen Prof. Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke hangsúlyozta:

„A jövő nem épülhet felejtésre. A jövő csak emlékezetre épülhet.”

Beszédében kiemelte, hogy az emlékezés nem pusztán múltidézés, hanem jelen idejű erkölcsi cselekvés is. A zsidó hagyományban az emlékezés a jövő védelmét is szolgálja, mert a történelem tanulságainak levonása nélkül nincs felelős társadalom. Rámutatott arra is, hogy a holokauszt nemcsak a magyarországi zsidóság, hanem az egész magyar nemzet és az emberiség tragédiája volt. A gyűlölet, a közöny és a kirekesztés következményei ma is figyelmeztetnek.

A megrendítő eseményen beszédet mondott még Sváb Antal, a város polgármestere és Markovics Zsolt főrabbi.

A szikszói zsidó közösség története különösen erősen kapcsolódik a helyi identitáshoz. 1941-ben még több mint hétszáz izraelita vallású lakos élt a városban, akik a helyi társadalom mintegy tizenkét százalékát tették ki. A háború utáni deportálások és pusztítás után a közösség soha nem tudott újjáéledni. A túlélők visszatértek ugyan, de a félelem és a trauma sokakat elűzött, így a zsidó élet fokozatosan megszűnt Szikszón.

A rendezvényt a Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola műsora tette teljessé. A diákok részvétele különösen nagy hatást gyakorolt a jelenlévőkre.

„Az ő figyelmük, tiszteletük és nyitottságuk reményt ad arra, hogy ezek a történetek ne merüljenek feledésbe” – fogalmazott Gordon Gábor, a Mazsihisz megemlékezésekért felelős munkatársa Facebook-posztjában.

A program részeként bemutatták Hárs Gábor Egy túlélő naplója című kötetét is, amely személyes tanúságtételként kapcsolódik a történelemhez.

A megemlékezés az Inkubátorházban kezdődött, majd az emléktábla avatásával és koszorúzással folytatódott, végül a zsidó temetőben zárult, ahol a csend és a kövek őrzik az egykor itt élt közösség emlékét.

A temetőben elhangzott gondolatok szerint a zsidó hagyományban a sírok gondozása nemcsak emlékezés, hanem szent kötelesség is. Hiszen ez az a hely, ahol ma már nincs zsidó élet, mégis a folytonosság tere: az emlékezeté és a felelősségé.

---