Március 19-i német megszállás: „Legyen kitörölve a nevük!”
Magyarország 1944. március 19-én történt német megszállásának évfordulóján az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) Facebook-oldalán annak a márványtáblának a fotóját tették közzé, amely arra emlékeztet: a nácik ideiglenes toloncházat létesítettek a rabbiképző patinás épületében. Az ide berendelt zsidó újságírókat, jogászokat, művészeket a toloncházból szállították a horthyligeti gyűjtő- és deportálótáborba.
Miután 1944. március 19-én bevonultak Budapestre a német seregek, az SS elfoglalta az Országos Rabbiképző Intézet épületét, és onnantól 1944. augusztusáig a Gestapo felügyelete alatt mint kisegítő toloncház funkcionált, ahonnan több ezer embert internáló táborokba, majd Auschwitzba hurcoltak. A tábla héber szövege:
„A vészkorszak idején, 1944-ben ebből a rabbiképzőből fogházat csináltak a gyilkos nácik, legyen kitörölve a nevük!”

Az épületet 1944. szeptemberében átvette a magyar királyi csendőrség nyomozati osztálya, és a VIII. kerületi nyilasház lett. 1945. január végén nyerte vissza eredeti funkcióját, azóta újra folyamatosan működik zsidó oktatási intézményként.
A táblát az innen elhurcoltak emlékére állította az Emanuel Alapítvány az épület előterében.
Forrás: OR-ZSE/Facebook
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe