Szerdócz Ervin főrabbi: Szolgáljátok az Ö-valót örömmel

– Mit sem ér a vallási törvények betartása, ha kéréseink háttere bármilyen anyagi vagy más érdek – írja az aktuális hetiszakaszunk, a Ki Távó (Mózes 5. könyve, 26:1–29:8) magyarázatában Szerdócz Ervin, az újpesti körzet rabbija.

A mai „I-tenszolgálat” az ima. Hogyan lehet ma „I-tent szolgálni”? Megtanuljuk a 100. zsoltárból: עִבְדוּ אֶת-יְהוָה בְּשִׂמְחָה „Szolgáljátok az Ö-valót örömmel...” וְאָהַבְתָּ, אֵת יְהוָה אֱלֹהֶיךָ, בְּכָל-לְבָבְךָ וּבְכָל-נַפְשְׁךָ, וּבְכָל-מְאֹדֶךָ. „Szeresd hát az Örök I-tenedet, egész szíveddel, egész lelkeddel és minden tehetségeddel.” ( V.M. 6/5.) A „szolgálat” hiányának, vagy helytelen voltának következményére is figyelmeztetést kapunk. תַּחַת, אֲשֶׁר לֹא-עָבַדְתָּ אֶת-יְהוָה אֱלֹהֶיךָ, בְּשִׂמְחָה, וּבְטוּב לֵבָב--מֵרֹב, כֹּל „azért, mert nem szolgáltad az Ö-valót a te I-tenedet örömmel és vidám szívvel, mindennek bőségében….” (uo.28/47.) A mondatban szereplő kulcsszó:  מֵרֹב, כֹּל „mindennek bőségében”.

Jichák Lurja rabbi, a nagy spanyol kabbalista úgy értelmezi, I-tent olyan örömmel és jó szívvel szolgáljuk, ami több annál az örömnél, amelyet a fizikai valóság által tapasztalunk. Mit sem ér a vallási törvények betartása, ha kéréseink háttere bármilyen anyagi, vagy más érdek.

A szaploncai Joszef Meir Weiss rabbit, Admor Szpinkert felkereste néhány galiciai ifjú, hogy vele töltsék a Zsidó Új Évet, a Ros Hasonót. Minden nap a rabbival imádkoztak és feltűnt nekik, hogy a rabbi nem a megszabott időben kezdi el az imát. Ezért várakozniuk kellett a rabbira. Megkérdezték késésének okát, mire a rabbi azt válaszolta, hogy kivárja az áhítat pillanatát. Mit volt mit tenni, ők is vártak áhítatuk pillanatára. A Tóra örömünnepe után odamentek elbúcsúzni a rabbitól. Joszef Meir Weiss rabbi megáldotta őket, és ezekkel a szavakkal engedte el őket: „Vigyázzatok, fiaim! Vigyázzatok arra, hogy az imával ne késlekedjetek, hanem mindig a megfelelő időben mondjátok”. A fiatalok összenéztek: nem értették, miért mondja ezt, amikor ő másképpen tesz... 

A rabbi megértette értetlenségüket, majd így szólt: „ Mondok nektek egy történetet. Volt egy ember, akinek a felesége minden nap babot főzött ebédre. Minden áldott nap ugyanabban az időben ette meg a babadagját feleségével. Egyszer az ebéd nem készült el időben, így egy órát kellett várnia, amíg megehette ebédjét. Amikor meglátta az elébe tett babot, haragra gerjedt és korholta feleségét Azt hittem, hogy ma valami különleges ételt készítettél, elhúzódott a főzés, mert az új étel elkészítése több odafigyelést és gondosságot követelt. A babra azonban, amit már egy éve minden nap eszem, nincsen kedvem várni….”.

A fiatalok látták, hogy a rabbi a történet végére ért, meghajoltak, elbúcsúztak a mestertől és elindultak haza, Galiciába. Nem értették, mi volt az értelme a rabbi figyelmeztetésének és „tanmeséjének”. 

Útközben megszálltak egy fogadóban. Ott tovább vitatkoztak, mit is akart mondani a rabbi. Ekkor hozzájuk csatlakozott egy ismeretlen öregember. Kérdezte, mi az oka a nagy fejtörésüknek… Erre a fiatalok elmondták, mi történt a szaploncai rabbinál.

Az öreg elmosolyodott, majd így szólt: „Nézzétek. A történetben a férfi azért gerjedt haragra, mert közte és felesége között még nem volt tökéletes szeretet.” Ez hogy lehet – értetlenkedtek az ifjak –, hiszen hosszú évek óta voltak házasok! Az öreg folytatta: „Ha a szeretet már kiteljesedhetett, a férfinek nincsen kedve ellenére, ha felesége megvárakoztatja az ebéd feltálalásával, még ha mindennap ugyanazt eszi is, hiszen szívének minden új, és tetszik neki.”

A fiatalok úgy tettek, mintha értenék magyarázata értelmét. Amikor egy év múlva ismét Szaploncára mentek a félelmetes napokra, beszámoltak erről a szaploncai rabbinak. A rabbi hallgatott egy darabig, majd így szólt: „Amit az öreg nektek mesélt, elmondta  nekem is, sőt, elmondta Istennek is!". 

Az egyik fiatalember megszólalt: עִבְדוּ אֶת-יְהוָה בְּשִׂמְחָה „Szolgáljátok az Ö-valót örömmel…”