Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent
ünnepe ma este 18 óra 56 perckor köszönt be, a királynő holnap este 19 óra 59
perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram
oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Softim hetiszakaszt (Mózes 5. 16:18-21:9.) olvassuk.
Káinnak élnie kellett, hiába volt bűne talán még Isten
számára is elviselhetetlen. Élnie kellett bűne jóvátehetetlenségének tudatában
és amennyire lehet, jól élnie. A múltjától minél messzebb, a jövőjére
fókuszálva.
Ezen a héten, amikor a sófárok éles hangja felharsan a
világ zsinagógáiban, a megtérés hónapja, Elul kezdetén, a Tóra az ítéletről és
az isteni kegyelemről beszél. Arról, hogy „üldöznünk” kell az igazságot,
bármennyire nem szeretnénk találkozni vele, hogy önként kell bírókat
kineveznünk magunk fölé, hogy a királynak magának is, amikor teheti, a Tórát
kell olvasnia, hogy el ne felejtse, nem király, nem abszolút uralkodó
valójában, legfeljebb alkotmányos monarchia Isten törvénye alá rendelve, a
Királyok Királyának helytartója.
Mégis ebben a hetiszakaszban olvasunk a léviták
menedékvárosairól is, ahová a másokat felelőtlenül veszélyeztető, gondatlan
bűnösök szaladhatnak, amely egyszerre menedékhelyük és száműzetésük helyszíne.
Arról, hogy kiket lehet gondatlannak minősíteni az élet kioltói közül, először
talán az első gyilkosság története beszél.
Káin azt kérdezi a Jóistentől, hol van az ő testvére,
és valószínűleg tényleg nem tudja. Ábel előtt ember még nem halt meg e földön.
Dühös volt, fájdalmat akart okozni, azt akarta, hogy helyreálljon öccse
alávetett helyzete és az ő dominanciája, amely veszélybe került, amikor Isten
az övé helyett Ábel áldozatát fogadta el. Ütni akart, de azt, ami most van, nem
érti. Hol van Ábel, aki halott? Ítélete örök száműzetés a megkezdődő
teremtésből, emberek kezdik benépesíteni a földet, és ő soha nem tartozhat közéjük.
Viszont bántani sem lehet. Élnie kell. Amikor megérti, azt mondja, bűne
(esetleg büntetése, a szöveg nem egyértelmű) nagyobb annál, mint ami
elviselhető. Elsőre úgy tűnik, panaszkodik, reklamál, sokallja az ítéletet. De
a mondat azt is jelentheti, hogy Káin bűne annál nagyobb, mint amit maga a
Jóisten képes elviselni. Hogy azért nincs kegyelem számára, mert maga az
Örökkévaló sem adhat neki kegyelmet, még ha szeretne, akkor sem. Ami történt,
végérvényes és jóvátehetetlen. Káin maga lesz a legelső, mozgó menedékvárossá.
Nincs megbocsátás számára, de él. Ábel halott, ő él, és most már kezdenie kell
valamit az életével nagyon beszűkült lehetőségei között is. Jövője még van, és
ez teher is, feladat is, esély is számára. A hászid tanítók szerint azért olvasunk
épp Elul havában a menedékvárosokról, mert a megtérés hónapja számunkra időbeli
menedékváros, némi haladék a megtérésre, kegyelmi időszak. Káin, a mozgó
menedékváros, örökké Elul, a megtérés havában él, az ítélet után, immár
szabadon. Nincs többé mitől félnie.
Bírái mindenütt kell legyenek a zsidó népnek, nem csak
Izrael földjén. Menedékvárosai azonban csak ott lehetnek. A hászid mesterek
szerint azért, mert el kell szakadni a bűntől, „útraválni tőle”, elhagyni, a
megtérés belső utazás, az egyiptomi kivonulás megismétlése. Ezért kér a Tóra
szigorú önkontrollt Izrael minden jövendő királyától: hogy vissza ne vigyék a
népet Egyiptomba.
A Király, a Királyok Királya, ahogy a zsidó hagyomány
mondja, itt jár a mezőn. Közel van, a kertek alatt. Eljött a megtérés és a
kegyelem hónapja, amikor „a kedvesem az enyém és én a kedvesemé vagyok” (Énekek
Éneke, 2, 16.)
