Ma 110 éve született Wladyslaw Szpilman, az igazi Zongorista Polanski Oscar-díjas filmjéből

A lengyel könnyűzenei élet meghatározó egyénisége volt, akinek könyvéből, amely azt meséli el, hogyan élte túl szerzője a lengyel zsidóság megsemmisítését, Roman Polanski készített sokszoros Oscar-díjas filmet.

Forrás / Wikimédia Commons

Berlini zenei tanulmányait Adolf Hitler hatalomra kerülése szakítja félbe 1933-ban. Hazatér és ünnepelt koncertzongorista lesz a háború felé sodródó Varsóban a komoly és a könnyűzenei műfajban egyaránt. Gyakran játszik a rádióban, filmzenéket komponált és ünnepelt hírességgé válik Lengyelország-szerte. Chopint játszik éppen a rádióban, amikor a Harmadik Birodalom átlépi hazája határait és elkezdődik a második világháború 1939 szeptemberében. A rádiót magát nem sokkal később bombatalálat éri.

Nemsokára be kell költöznie családjával a gettóba, ahol Szpilman tovább dolgozik zongoristaként, eltartja szeretteit, vigyáz rájuk, amíg vigyázhat. Addig, amíg 1942-ben el nem viszik a családját Treblinkába – őt a Zsidó Rendőrség egyik embere megismeri és kirángatja a sorból az utolsó pillanatban. Senkije sem tér vissza, ott maradnak mind Treblinkában, a szülei és az összes testvére is. Ő a gettóban segít fegyvert csempészni a zsidó történelem egyik legdicsőségesebb eseményéhez, a Varsói Gettó lázadásához. A gettó felszámolása után főleg egykori rádiós ismerősei bújtatják, egészen a háború végéig. Egyszer, már az utolsó időkben egy elhagyatott házban rátalált egy német tiszt, aki ahelyett, hogy logikusan viselkedne és lelőné vagy letartóztatná, inkább arra kéri, hogy játsszon valamit a földszinti zongorán. Persze, ismét Chopint választja, a nagy lengyel romantikust és a tiszt hálából a zenei élményért keres neki egy jobb búvóhelyet, kabátot ad rá, hogy ne fagyjon meg és segít neki életben maradni. Ez a kiváltság nagyon keveseknek adatott meg a lengyel zsidók közül, de neki végül sikerült. 

A tisztnek a nevét sem tudta éveken ét és mire megtalálta, kiderült, hogy meghalt már, 1952-ben, egy szovjet fogolytáborban.

A könyvében, amely a túléléséről mesél rögtön a háború után, a tiszt nemzetiségét osztrákra változtatta a cenzúra: egy német tiszt nem lehet rendes ember, nem szabad annak lennie. Most akkor mi is elmondjuk, újra, nyomatékosan: egy később értelmetlenül, időnap előtt meghalt, derék német tiszt mentette meg a Zongorista, Wladyslaw Szpilman életét.

Szpilman a háború után tovább zongorázott és komponált, számtalan slágert ültetett be kitörölhetetlenül a lengyel fülekbe, átalakította az ország közkultúráját: haláláig ott maradt a hazájában, zenélt tovább a rádióban, megalapította Sopoti Dalfesztivált, amely máig is működik és sok tucat dalt írt külön a gyerekeknek.

Könnyű volt neki győzni erővel és szeretetettel: volt egy ember ugyanis a gettóban, akitől feltétlen szeretet tanulhatott. Janusz Krczak, aki könyörgött, hogy hadd kísérhesse el a rábízott árvákat a gázkamrába. Tanúsítja a könyvében: látta őket, az árvagyerekeket menetelni a deportáló vonatok felé, boldogan és szépen kiöltözve – meg akarta Korczak kímélni őket a félelemtől és boldoggá akarta tenni mindenáron az utolsó napjaikat, mielőtt gázzal megfojtják őket, mert ez igenis számít. 

Minden perc számít, fontos dolog az élet. 

Ezt tanulta Szpilman Korczaktól, akit megrendítően ír le a könyvében, amelyből halála után, 2002-ben Roman Polanski rendezett filmet, hűen követve az eredetit. A munka a holokausztról szóló legismertebb filmek egyike lett, Polanski és Adrien Brody is Oscar-díjat kapott érte.

Mert minden élet, amely folytatódott a holokauszt után, tanúsággá válik.

 Annak tanúságává, hogy Izrael népe él és hirdeti az Örökkévalót és a Teremetés igazságát. Hogy az élet győz legvégül mindig a halál felett: Janusz Korczaknak és az ő boldog, meggyilkolt kis árváinak diadalmas szelleme. Így értjük, amikor azt kérjük, hogy legyen áldás Wladyslaw Szpílman, a Zongorista emléke.