Mai születésnapos: a legzsidóbarátabb amerikai elnök

2017. December 28. / 22:31


Mai születésnapos: a legzsidóbarátabb amerikai elnök

Trianon nem következett volna be, ha az ő elvei érvényesülnek a békekonferencián a népek önrendelkezéséről. Támogatta a nők szavazójogát, előítéletei azonban a feketék egyenjogúságának ellenségévé tették. Pártolta az idén 100 éves Balfour nyilatkozatot is. Woodrow Wilson az Egyesült Államok huszonnyolcadik elnöke volt.


Kisgyerekként éli át az Észak és Dél polgárháborúját, szülei támogatják a rabszolgatartást, ő is magával viszi egész életén és pályáján keresztül déli otthona előítéleteit. Jogot, történelmet és politikatudományt tanul, komoly egyetemi karriert fut be, mielőtt kormányzóvá, majd elnökké választják, 1913 és 1921 vezeti az Egyesült Államokat. Eleinte igyekezett távoltartani az országot az első világháborútól, aztán, amikor ez már nem volt lehetséges, idealista terveket szőtt arról, hogy egy másik világ kell felváltsa a háború előtti időket, amelyben érvényesül a népek önrendelkezése, az ehhez fűződő joguk és a népszuverenitásra egy nemzetek feletti szervezet vigyáz majd óvón, a Népszövetség.

A 14 pont, amely téziseinek kifejtése volt, komoly visszhangot váltott ki és tulajdonképpen semmi sem valósult meg belőle a béketárgyalások során. Figyelembe véve Wilson javaslatát, nehéz lett volna igazolni színmagyar és magyar többségű területek elcsatolását Magyarországtól is.

Wilson a zsidók híve volt, ő nevezte ki az első zsidó bírót, Louis Brandeist, a szólás szabadságának sziklaszilárd hitű harcosát, a gyengék jogainak védelmezőjét és a magánélethez fűződő jog képviselőjét. Ő annak a zsidó közösség által alapított magánegyetemnek, a Brandeis Universitynek a névadója, amely méltán örvend nagyrabecsülésnek a világon és amelyik jövőre lesz 70 éves.

Wilson lelkesen áll a Balfour-nyilatkozat mellé, amely zsidó nemzeti otthon létesítésére tesz ígéretet Palesztínában, bizalmasai közül is többen zsidók, segíti a zsidóság minden képzeletet felülmúlóan eredményes integrációját Amerikában.

A nők politikai jogai szintén rokonszenves követelések számára, fellép azért, hogy szavazhassanak, ugyanakkor a feketék elnyomását nem csak tűri, de támogatja is. Elnökségének és életének ez a méretes szégyenfoltja arról tanúskodik, hogy van úgy, hogy még a legalapvetőbb kérdésekben is nehezen győzhetjük le saját neveltetésdünk árnyékos oldalát.

Woodrow Wilson pont 100 évvel ezelőtt volt elnök az Egyesült Államokban.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Sajnos kikapott az izraeli futballválogatott Budapesten
Hírek, lapszemle
A betérni szándékozó argentin elnök Izraelben