Palesztinpárti szervezet tagjait vették őrizetbe Londonban

2024. Január 16. / 08:51


Palesztinpárti szervezet tagjait vették őrizetbe Londonban

Őrizetbe vették Nagy-Britanniában egy palesztinpárti szervezet hat tagját azzal a gyanúval, hogy tiltakozó akciót terveztek a Londoni Értéktőzsde (LSE) hétfői nyitásának megakadályozására.

A Scotland Yard vasárnap esti tájékoztatásában közölte: a Palestine Action nevű csoport aktivistái a hatósági gyanú szerint azt tervezték, hogy hétfő reggel megrongálják a tőzsde épületét, és oda is láncolják magukat a bejárathoz, azzal a céllal, hogy a tőzsde ne tudjon kinyitni a kereskedés kezdetére.    

A londoni rendőrség beszámolója szerint az őrizetbe vételekhez vezető vizsgálat azután kezdődött, hogy a Daily Express című brit napilap információkat adott át a hatóságoknak a készülő akcióról.    

A Palestine Action aktivistáit - három férfit és három nőt - Londonban, Brightonban és Liverpoolban vették őrizetbe rongálás előkészületének gyanújával.    

Sian Thomas detektív-főfelügyelő, a vizsgálat irányítója a Scotland Yard tájékoztatásához fűzött nyilatkozatában nagy jelentőségűnek nevezte a gyanúsítottak őrizetbe vételét.    

Hangsúlyozta: a rendőrség gyanúja szerint a csoport „felfordulást és károkat okozó mutatványra" készült, amelynek komoly következményei lehettek volna, ha sikerül végrehajtani.    

A nyomozótiszt köszönetet mondott a Daily Expressnek, amiért a lap átadta a saját oknyomozó munkájából eredő információkat.    

A rendőrfelügyelő hangsúlyozta ugyanakkor: a londoni tőzsdénél tervezett akció a hét egészére kiterjedő akciósorozat terveinek csak egy része lett volna. A Scotland Yard éppen ezért kapcsolatban áll a londoni City pénzügyi központjának különálló rendőrségével és országszerte más rendőrkapitányságokkal is, annak biztosítására, hogy megfelelő erőforrások álljanak rendelkezésre, ha a következő napokban bármiféle rendzavarás történne - fogalmazott vasárnapi közleményében a Scotland Yard vezető nyomozója.    

A Palestine Action 2020-ban alakult azzal a meghirdetett céllal, hogy akadályozza az Izraelt fegyverekkel ellátó nemzetközi vállalatok nagy-britanniai érdekeltségeinek tevékenységét.    A csoport kiemelt célpontjai közé tartoznak az Elbit Systems nevű izraeli haditechnikai konglomerátum nagy-britanniai telephelyei, amelyek ellen a szervezet az elmúlt években több - elsősorban rongálással, épületfoglalással járó - akciót is végrehajtott.

MTI

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„...Törvény a poklosságról megtisztulása napján...”
Kultúra
2B Galéria: A halállal kapcsolatban
2024. Március 18. / 11:56

2B Galéria: A halállal kapcsolatban

Kultúra
A Sabbathsong Klezmer Band útja Izraelben
2024. Április 05. / 12:41

A Sabbathsong Klezmer Band útja Izraelben