– Lírai múltidézéssel rajtolt el a kisebbségi színházakat felvonultató Synergy Fesztivál a 10. MITEM részeként. A bukaresti Állami Zsidó Színház vendégjátékában a Nemzeti Színházban egy kortárs szerző, Mario Diament finom lélektanú és megrendítő színpadi művét, a Rúth könyvét adták elő Eugen Gyemant rendezésében, külön érdekesség, hogy jiddis nyelven – írja a Szombat folyóirat internetes kiadása.
Egy Alzheimer-kóros idős asszony padlásán bolyongunk – írja beszámolójában a Nemzeti Színház MITEM-krónikája –, ahol minden porlepte zugból emlékfoszlányok bukkannak elő, furcsa figurák, akikről sokáig nem tudjuk, kicsodák, párbeszédtöredékek, hangok és hangulatok kerülnek elő, emlékezet-diktálta kuszaságban.
Már a Rúth könyve alaphelyzete is nagyon szép metafora: az emlékezni képtelen főszereplő, Ruth megpróbálja helyre tenni élete történéseit, miközben a felejtés épphogy jótékony az ő esetében. A lírai kuszaságból lassan kibontakozó kép ugyanis az, hogy a lengyel földről Argentínába emigrált főszereplő családjának otthon maradt tagjai nem élték túl a Holokausztot.
Rúth drámája apránként csepegtetve, valójában az előadás végére bontakozik ki teljesen, nevezetesen az, hogy ő azért volt képtelen normálisan megélni az életét az új országban, mert „ott maradt” velük. Sok irányban lehetne elindulni, hogy elemezzük ezt a helyzetet, hiszen már a címadás sem véletlen. Az idegenség feldolgozhatatlansága nemcsak a bibliai utalásban szereplő Rúth történetében érhető tetten, hanem irodalmi és egyéb alkotások egész sorát ihlette az elmúlt pár ezer évben.
A közönségtalálkozón kiderül: a generációkon átívelő traumák következtében valóban létezik a túlélőknek és leszármazottjaiknak egyfajta bűntudata. Erről a rendező, Eugen Gyemant számol be, aki arról is beszél, hogy izgalmas találkozás volt neki az eredetileg spanyol nyelven íródott mű, hiszen annak argentin szerzője, aki maga is a saját családjából merítette a történetet, olyan gondolatokkal szembesít, amelyek a rendező egyébként erdélyi illetőségű családjában is jelen voltak.
Közönségtalálkozó a művészekkel. Fotók: Eöri Szabó Zsolt – Nemzeti Színház
Szó esik még arról, hogy a jiddis mennyire élő nyelv a romániai zsidó közösségben, itt azt mesélik a színészek, hogy ma már kevéssé, ugyanakkor ezért is tartják fontosnak a színpadi megjelenítését. Ezt a darabot is ezzel a szándékkal fordították le spanyolból.
A Szombatban megjelent írást itt olvashatják el teljes terjedelmében.
