Elon Musk: naivitás volt azt hinni, hogy az antiszemitizmus nem éledhet újjá

2024. Január 23. / 09:09


Elon Musk: naivitás volt azt hinni, hogy az antiszemitizmus nem éledhet újjá

Naivitás volt azt hinni, hogy a nyugati antiszemitizmus nem éledhet újjá – jelentette ki Elon Musk amerikai vállalkozó hétfőn Krakkóban, az Európai Zsidó Szövetség (EJA) konferenciáján.

A holokauszt közeledő nemzetközi emléknapja alkalmából szervezett, az antiszemitizmusról szóló nemzetközi konferencián az X közösségi médiaplatform és a Tesla cég tulajdonosával Ben Shapiro amerikai újságíró beszélgetett.

Shapiro felvetésére, miszerint a Hamász palesztin szélsőséges szervezet és Izrael közötti konfliktus kitörése óta a Nyugaton fokozódott az antiszemitizmus, Musk elismerte: ő maga naiv volt, amikor azt gondolta, a zsidóellenesség nem éledhet újjá.

„Meg vagyok hökkenve, ha a Hamász támogatóinak gyűléseit látom, amelyekre szinte minden nyugati városban, ezen belül elit egyetemi kampuszokon került sor” – folytatta a milliárdos. Egyetértett Shapiróval, hogy az amerikai egyetemeken korábban történt incidensek az antiszemitizmus újjáéledését jelezték.

Musk szerint az emberek akkor hajlamosak mások iránti gyűlöletre, ha „az indoktrináció valamilyen formájának” hatása alá kerültek. Meg kellene akadályozni, hogy például a Gázai övezetben a gyermekekbe Izrael iránti gyűlöletet tápláljanak – magyarázta.

Az indoktrinációval Musk szembeállította a szólásszabadságot, amely – azt mondta – „győzni fog”.

A gyűlöletbeszéd és a szólásszabadság viszonyát firtató kérdésre válaszolva aláhúzta: a közösségi médiában lehetőség van hamis állítások helyreigazítására is.

„Ha valaki megpróbál egy valótlanságot terjeszteni, például a holokauszttagadást, azonnal helyreigazítás következhet” – fejtette ki.

Azt mondta: cége megrendelésére végzett külső vizsgálatok szerint, más közösségi médiumokhoz viszonyítva „az X-en van a legkevesebb antiszemitizmus”.

Musk azt követően fogadta el az EJA meghívását a krakkói konferenciára, hogy ősszel bírálatok kereszttüzébe került, miután egy, antiszemitának minősített bejegyzést osztott meg felületén.

A milliárdos vállalkozó hétfő délelőtt magánlátogatást tett az auschwitz-birkenaui náci német haláltábor helyén létesített múzeumban. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Darvas főrabbi: Milyen jelek vannak a testünkön?
Zsidó világ
Tanszéder a Rumbi Tanházzal
2024. Április 21. / 20:24

Tanszéder a Rumbi Tanházzal

Zsidó világ
Mi marad Isten kezében? - Jó szombatot!
2024. Április 19. / 17:14

Mi marad Isten kezében? - Jó szombatot!