A Vatikán megnyitja a titkosított pápai irattárat a holokauszt idejéből

2020. Február 23. / 11:01


A Vatikán megnyitja a titkosított pápai irattárat a holokauszt idejéből

Nagy várakozás előzi meg a történészszakmában és a széles közvéleményben is, hogy március 2-án a Vatikán megnyitja a holokauszt idejének pápai irattárát. XII. Piusz archívumának megismerése segíthet árnyaltabbá tenni az egyházfő megítélését. A vonatkozó iratok több mint hetven évre történt titkosítása miatt csak részlegesen ismertek a történelmi tények, amik alapján szélsőséges vélemények formálódtak a pápáról.


XII. Piusz 1939-1958 között volt a katolikus egyház feje. Megítélése azért szélsőséges, mert számos történész határozottan állította, hogy a holokauszt éveiben tudott a „végső megoldásról”, a náci németek által működtetett halál- , koncentrációs- és munkatáborokról. Ezt erős bizonyítékok támasztják alá Alan Avery-Peck professzor, az amerikai College of the Holy Cross egyetem judaika tanszékének történésze szerint, aki azt mondta : „Több forrásból eljutottak hozzá az információk, így például a vatikáni lengyel követ rendszeresen naprakész információkat adott XII. Piusznak.” A professzor arra is emlékeztetett, hogy a Zsidó Világkongresszus a nyilvánosság előtt figyelmeztette az egyházfőt a történésekre, és kérte támogatását. Az Egyesült Államok 1942-ben hivatalosan is közölte a katolikus egyházfővel 1942. szeptemberében, hogy a varsói gettóba kényszerített embereket lemészárolják.

A Vatikán vezető könyvtárosa, Jose Tolentino Calaca de Mendonca  kardinális azt nyilatkozta csütörtökön, hogy minden kutató számára igyekeznek elérhetővé tenni az iratokat, függetlenül a kutatást végző személy nemzetiségétől, hitétől, ideológiájától. „Az egyháznak nincs oka félnie a történelemmel való szembenézéstől” – tette hozzá a kardinális.

David Kertzer, a Brown University kutatója az elsők egyike lesz, aki az irattár megnyitásának pillanatától betekinthet a dokumentumokba. Mint mondta, „elképesztően izgalmas lesz tisztán látni XII. Piusz szerepét illetően, a több mint fél évszázada húzódó parázs vita után.”

A Vatikán könyvtárosai figyelmeztetnek, hogy oldalak millióiban mérhető az anyag terjedelme, így a független kutatók számára hosszú idő szükséges a feldolgozáshoz.

(Forrás: Euronews.com)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek