7 kihagyhatatlan zsidó történelmi és régészeti lelőhely Izraelben

2024. Augusztus 28. / 11:08


7 kihagyhatatlan zsidó történelmi és régészeti lelőhely Izraelben

A Siratófaltól Cezáreáig a zsidó nép több ezer éves múltra visszatekintő nyomai lelhetőek fel az ország legészakibb részeitől a Negev-sivatag mélyéig. Most bemutatunk hetet a legismertebb régészeti lelőhelyek közül:

1. Siratófal

Izrael7-The_Western_Wall_-F240425CG031-768x512.jpgA nyugati fal (Kotel), a lerombolt második templom támfala. A fenti Templom-hegyen balra található a muszlim Sziklakupola. Fotó: Chaim Goldberg/Flash90

A Siratófal, angolul a nyugati fal tulajdonképpen a második Szentély udvarán álló külső támfalnak a maradványa, amelyet Nagy Heródes épített i.e. 19 körül. Magát a második templomot a rómaiak lerombolták i.sz. 70-ben.

Heródest a római szenátus nevezte ki a „zsidók királyává” i.e. 39-ben, hogy a Júdeai Királyság felett uralkodjon, amely magában foglalta Júdeát, Szamáriát, Galileát és a Jordán folyótól keletre fekvő területeket. A második templom bővítése egyike volt Heródes király számos monumentális építési projektjének, hogy megszerezze a zsidó lakosság támogatását, és növelje népszerűségét a lényegében a rómaiak által uralt területen.

Heródes megduplázta a templom méretét és egy körfalat épített köré. A fal magasságának legalább a fele utcaszint alatt található, amely ma a Siratófal alagútjaként járható be. 

2. Masada
 Izrael7-Masada_-shutterstock_1169484082_Orlov_Sergei.jpgMasada. Kép: Shutterstock.com

Heródes király kolosszális építési projektjei között szerepelt a Holt-tengerre néző Masada erőd építése is. Az erődben 29 raktárhelyiség, katonai laktanya és fegyvertár, 12 ciszterna, rituális fürdő és egy istállóból lett zsinagóga (a világ egyik legkorábbi zsinagógája) kapott helyet.

Az első századi zsidó római történész, Josephus szerint Masadát a rómaiak ostrom alatt tartották i.sz. 72 és 73 között, az első római-zsidó háború idején. Josephus azt állította, hogy 960 zsidó katona vetett véget életének tömeges öngyilkosságban, hogy megakadályozzák fogságba kerülésüket. Beszámolói ellenére a jelenlegi régészeti bizonyítékok nem támasztják alá teljes mértékben ezt az állítást.

Masada jelenleg Izrael egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága, évente mintegy 750 000 látogatót vonz. A fennsíkon, az új Yigael Yadin Masada Múzeum helyén a látogatók több száz, az ostromgépek által kilőtt golyót láthatnak, amelyeket a római katonák lőttek az erődre.

3. Caesarea
 Izrael7-Caesarea_-shutterstock_.jpgKilátás a Caesarea kikötőjére. Kép: Shutterstock.comSh

Egy másik, Heródes király építkezései közül, Cezárea városának jelentős bővítése volt, amelyet Gaius Julius Caesar Augustusról, a Római Birodalom alapítójáról neveztek el.

I. e. 22 és 15 között Heródes megalapította Cezáreában a Sebastos kikötőt, amely korának egyik legimpozánsabb kikötője és kikötővárosa volt. A római Júdea fővárosaként szolgált.

Cezáreában Heródes palotát és amfiteátrumot is épített, ahol a város nagyobb sportversenyeknek, gladiátorjátékoknak és színházi produkcióknak adott otthont.

4. Tiberias
 izrael7 Tiberias_-shutterstock_2312968465_Victor_Gaidar-768x576.jpgTiberias i.sz. 20-ban épült, és zsidó menedékhellyé vált, miután a rómaiak i.sz. 70 körül elpusztították Jeruzsálemet. Kép: Shutterstock.com

Tiberias városát Heródes Antipas, Nagy Heródes fia alapította i.sz. 20-ban. Tiberius római császárról nevezték el, és a zsidók jelentős vallási és politikai központjává vált Jeruzsálem háborúk során történt lerombolása és a zsidók Júdeából való kiűzése után.

A Galileai-tengerre néző Tiberias Józsué könyvében említett ősi zsidó város, Rakkath helyén épült. Sok más júdeai tartománytól eltérően Tiberiast nem rombolták le a rómaiak, mert lakói nem lázadtak fel. Az első zsidó-római háború során azonban Heródes palotája elpusztult, miután a zsidó lázadók rövid időre átvették a város irányítását.

5. Tel Megiddo
 izrael7-Tel_Megiddo_-shutterstock_567815389_LevT-768x513.jpgTel Megiddo, más néven Armageddon romjai. Kép: Shutterstock.com

Az észak-izraeli Tel Megiddo területén állt egykor Megiddo ősi városa, amelyet sokan görög „Armageddon” néven ismernek, mivel ez az elnevezés a héber "Har Megiddo" szóból származik, ami "Megiddó hegyét" jelenti. A hegy Izrael területén, a Jezréel-völgy szélén emelkedik a magasba, az egész vidéket uralva. Az ókorban több nagy csata is zajlott a városban, amit többször porig rombolták, de mindig újjáépült.

Megiddo királyi város volt Izrael Királyságában, más néven a Szamáriai Királyságban. Körülbelül 1000 évvel később az egyiptomi uralom központja lett Kánaán felett, mielőtt Dávid király meghódította Megiddót. Salamon király uralkodása alatt, aki az első vízrendszert is betelepítette, a város virágzott.

Jelenleg a Tel Megiddo Nemzeti Parkban található és a Világörökség része.

6. Ein Gedi
 izrael 7-Ein_Gedi_-shutterstock_1972466174_RnDmS.jpgEin Gedi, bibliai régészeti lelőhely és természetvédelmi terület a Holt-tenger közelében. Kép: Shutterstock.com

A mai Ein Gedi régészeti lelőhely és természetvédelmi terület a feltételezések szerint a Tórában többször említett Hazazon Tamar. E történelmi és bibliai hely, amely a Holt-tengertől nyugatra található Izraelben. A sziklás, sivatagi területen oázis volt buja növényzetével és lélegzetelállító vízeséseivel.

Történelmileg Hazazon Tamarról azt tartják, hogy a kalkolit korszak óta (i. e. 4500-3100) lakott volt. A régészeti ásatások jelentős bizonyítékokat tártak fel az emberi tevékenységre, például lakásmaradványokat, szerszámokat és kerámiákat. Josephus szerint a területen virágzó pálmafa- és balzsamipar volt.

Az első zsidó-római háborúban elpusztult terület Hadrianus római császár uralkodása alatt újjáéledt. A Holt-tenger melletti barlangban felfedezett Babatha-archívum szerint Ein Gedi „egy falu Jerikó területén Júdeában” i.sz. 104–132 körül.

A régészek feltártak egy zsinagógát is, amelyet először az i.e. harmadik században építettek. A zsinagógából készült mozaik a jeruzsálemi Nemzeti Régészeti Campuson látható.

7. Dávid városa

A Tóra alapján és Josephus zsidó-római történész szerint Dávid városát azután alapították, hogy Dávid király elfoglalta Jeruzsálemet a kánaánitáktól i.e. 1000-ben. A régészek a vaskorból származó nyomokra bukkantak ezen a területen.

A hely ideális adottságokkal bírt, hiszen egy magas gerincen könnyen védhető volt. A közelben található a híres Gihon-forrás, amely az ókori Jeruzsálem egyetlen vízforrásaként működött.

Salamont, Dávid fiát egy monumentális kánaáni erődben koronázták meg. A babilóniaiak a fellegvárat az első szentéllyel együtt lerombolták i.e. 586-ban. 2014-ben, 19 évnyi ásatást követően, izraeli régészek tárták fel az i.e. 18. századi építmény maradványait.

Dávid városában egyébként folyamatosan bukkannak új zsidó történelmi leletekre, beleértve olyan zarándokutat is, amelyek egykoron, a római korban a Templom-hegyhez vezettek.

Zucker-Kertész Lilla fordítása

Forrás: israel21c.org

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Judaizmus
Napi Talmud - Bava Batra 156: "Árvák ajándéka"
Történelem
Az amszterdami zsidók története
2024. November 19. / 09:09

Az amszterdami zsidók története