A zuglói zsinagóga egy lauderes diák szemével és kamerájával
A Centropa Alapítvány éves videóversenye most sem maradhatott el lauderes siker nélkül – értesülhetünk a budapesti Lauder Javne Iskola Facebook-oldalán. A hat országból beérkezett 47 projektmunka közül a lauderes Krauth Eszter filmje szerezte meg az első helyezést „Az én közösségem” elnevezésű kategóriában. A mű a zuglói zsinagóga történetét mutatja be.
Zuglóban valaha öt zsinagóga állt, sajnos a holokauszt borzalmait csak egy élte túl, ezt nevezzük ma a zuglói zsinagógának – hallható annak a rövidfilmnek a felvezetőjében, amelyet Krauth Eszter, a Lauder Javne Iskola diákja készített.
A zuglói zsinagóga története című alkotás a Centropa Alapítvány nemzetközi videóversenyén megosztott első helyezést ért el Az én közösségem elnevezésű kategóriában.
A rövidfilmben hangsúlyozottan megjelenik Kardos Péter főrabbi, aki 1972 óta, azaz csaknem ötven éve szolgál a zuglói zsinagógában – és aki a kimagasló eredményt elért diáklány nagypapája. Krauth Eszter videója bemutatja azt is, hogy a tragikus 2016-os tűzeset után milyen közösségi és állami összefogással sikerült helyreállítani az épületet.
A kategóriában elismerést kapott egy másik lauderes kisfilm, a Hiányzó láncszemek, halvány nyomok című alkotás is.
(Címlapkép: részlet Krauth Eszter filmjéből)
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Új fejezet a magyar holokauszt-kutatásban: Megalakult a kutatók szakmai egyesülete
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására