Betöltés...
  /  

A zsidó liturgikus zene ünnepe a Rumbach zsinagógában

Nagy sikerrel zajlott le az OR-ZSE kántor- és előimádkozó hallgatóinak vizsgakoncertje.

Múlt csütörtökön ünnepi hangulat töltötte meg a budapesti Rumbach zsinagóga falait, ahol nagy sikerrel rendezték meg az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem kántor- és előimádkozó hallgatóinak vizsgakoncertjét. Az est a zsidó liturgikus zene gazdag hagyományát idézte meg, miközben a fiatal előadók tudásáról, elhivatottságáról és művészi érzékenységéről is tanúbizonyságot tettek.

Fekete László főkántor

Székelyhidi Hajnal, a kántorszak vezetője köszöntötte a vendégeket, az est moderátora pedig Fekete László főkántor volt. Köszönetet mondtak Kiss Henritettnek, a Rumbach zsinagóga igazgatójának is, amiért helyet biztosított az eseménynek és támogatta annak színvonalas megvalósítását.

A koncerten fellépett Bognár Győző, Ivanics Bence, Markovits Csaba, Pretz Miklós, Rónai Gábor és Villányi Benjámin, akik klasszikus kántori műveket, zsidó liturgikus dallamokat, valamint ismert zeneszerzők feldolgozásait adták elő. A műsor sokszínűsége – Mozarttól Beethovenen át kortárs zsidó zeneszerzőkig – különleges zenei élményt nyújtott a közönség számára.

Kóta Zsigmond

Az est zongorakísérője Kóta Zsigmond zongoraművész volt, aki érzékeny és magas színvonalú játékával jelentősen hozzájárult az előadások sikeréhez.

Külön elismerés illeti Székelyhidi Hajnalt, a kántorszak vezetőjét és énektechnika-tanárt, aki meghatározó szerepet játszik a hallgatók szakmai fejlődésében és felkészítésében. Az est egyben az oktatók munkáját is dicsérte: Dobos Dániel zeneelmélet oktató, valamint Budai Miklós, Fekete László, Villányi Benjámin és Zucker Immánuel odaadó oktatói tevékenysége érezhető volt minden megszólalásban.

A koncertet megtisztelte jelenlétével Darvas István főrabbi, az OR-ZSE elnöke is.

Fotók: Mazsihisz / M. Schmidt János

A közönség nagy tapssal jutalmazta az előadókat; az est meghittsége és magas művészi színvonala méltó módon mutatta meg, hogy a zsidó liturgikus zene hagyománya élő, továbbörökíthető és a fiatal generáció számára is inspiráló örökség.


Kapcsolódó galériák


Témák:
Ezek is érdekelhetnek