A túlélés után az életet választotta – Szekeres–Varsa Vera története

Szekeres–Varsa Vera 1933-ban született Budapesten, asszimilálódottt zsidó családban. A vallásnak kevés szerepe volt a mindennapjaikban, édesapja, Varsa József ügyvédként dolgozott, édesanyja, Garai Ilona polgári családból származott. A család a két világháború közötti budapesti középosztály életét élte, amelyet a német megszállás tört ketté.

Vera gyermekkorát személyes tragédiák is formálták. Nővére fiatalon meghalt, és a veszteség olyan mély nyomot hagyott benne, hogy egy időre szinte teljesen elnémult. Egy későbbi interjúban felidézte, hogy a temetésen látta zokogni addig erősnek hitt édesapját, és ez a kép egész életére elkísérte.

1944-ben, a német megszállás után a család élete gyökeresen megváltozott. Apját törölték az ügyvédi kamara névjegyzékéből, a család csillagos házba kényszerült, majd hamis papírokkal próbált menekülni az üldöztetés elől. A túléléshez szükség volt szerencsére, találékonyságra és segítségre is. Vera hamis személyazonossággal, Veronika Vágner néven bujkált, és családja svájci menlevelet is szerzett. A család valamennyi közeli tagja túlélte a vészkorszakot, ami a magyar zsidóság történetében ritka kivételnek számított. Vera később gyakran hangsúlyozta, hogy a túlélésben a szerencsének legalább akkora szerepe volt, mint a tudatos döntéseknek.

A háború után a tanulás felé fordult. Már fiatalon pszichológus szeretett volna lenni, ám az ötvenes évek elején a pszichológiát a hivatalos ideológia „burzsoá áltudománynak” bélyegezte, ezért más pályát kellett választania. Tanár lett, és oroszt, angolt, valamint magyart tanított. Később a budapesti Trefort Gimnáziumban dolgozott, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola oktatója lett. 1978-ban egyetemi tanári kinevezést kapott, ami abban az időben különösen jelentős szakmai elismerésnek számított.

Tanári pályáját számos különös epizód színesítette. Egy visszaemlékezésében például arról mesélt, hogy pályakezdő tanárként egy „cicakendő” miatt került összetűzésbe igazgatónőjével. Amikor az igazgató megkérdezte, milyen kendőt visel, ő azt felelte: „cicakendő”. A válasz így hangzott: „Nem vagyunk cicák, tanárok vagyunk.” Az eset később humoros családi történetté vált, ugyanakkor jól érzékelteti az ötvenes-hatvanas évek merev iskolai világát.

Szekeres–Varsa Vera magánélete is szorosan összefonódott a magyar kulturális élet jelentős alakjaival. Második férje a később világhírűvé váló író és szociológus, György Konrád volt. Kapcsolatuk még egyetemi éveik alatt kezdődött. Egy visszaemlékezés szerint hosszú séták során kerültek közel egymáshoz, amikor Vera első gyermekét várta. Házasságuk hét évig tartott, és egy lányuk született, Judit, aki később Magyarország egyik legismertebb galériatulajdonosa lett.

A házasság felbomlása után újabb rendkívüli ember lépett az életébe: Szekeres György. A férfi a Sorbonne-on tanult, majd a második világháború alatt csatlakozott a francia ellenálláshoz. A partizánmozgalomban a külföldi harcosok egyik vezetője lett, később újságíróként és diplomataként dolgozott. A kommunista rendszer azonban őt sem kímélte: letartóztatták, éveket töltött börtönben, majd segédmunkásként és „névtelen” műfordítóként próbált új életet kezdeni. Vera később könyvet is írt róla, mert úgy érezte, története megérdemli, hogy fennmaradjon az emlékezetben.

Az oktatás mellett egész életében rendkívüli kíváncsiság jellemezte. Már tanárként új diplomát szerzett pszichológiából, később pedig művészettörténetet tanult. Egy egyiptomi művészeti album annyira lenyűgözte, hogy külön képzésbe kezdett, csak azért, hogy jobban megértse az ókori kultúrát. Ez a fajta szellemi nyitottság egész életén végigvonult.

A rendszerváltás idején természetes módon kapcsolódott be a közéletbe. Csatlakozott az SZDSZ-hez, önkormányzati képviselő lett Budapest V. kerületében, és a kulturális bizottság elnökeként dolgozott. Később hosszú éveken át vezette az Amnesty International magyarországi szervezetét. Munkájának középpontjában a kisebbségi jogok, a szabadságjogok és az emberi méltóság védelme állt. Számára ezek nem elvont politikai fogalmak voltak, hanem olyan értékek, amelyek fontosságát saját gyermekkori tapasztalatai igazolták. Kilencvenéves korában is aktívan figyelte a közéletet. Egy interjúban azt mondta: ha a lakása közelében tüntetés van, mindig „kibiceg”, hogy lássa, mi történik. Ez a mondat talán mindennél jobban összefoglalja személyiségét: a kíváncsiságot, a közéleti felelősségérzetet és azt a meggyőződést, hogy a demokrácia nem magától értetődő állapot, hanem olyan érték, amelyért minden nemzedéknek újra és újra tennie kell.

Szekeres–Varsa Vera története egy olyan nő életéről mesél, aki a 20. század legsötétebb tapasztalataiból nem keserűséget, hanem kíváncsiságot, tudásvágyat és társadalmi felelősséget épített. Életútja egyszerre része a magyar zsidó történelemnek, a magyar oktatás történetének és a demokratikus Magyarország történetének is.

_{A cikk a HerStories alapján íródott.}

---