A rossz, aki bennünk van, legyőzhető – jó szombatot!

„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és meg ne rettenjetek…”
(5 Mózes 31:6)

Pár hete Szántó-Várnagy Binjomin rabbi azt mondta, hogy ha már olyan elképesztő innovációk állnak rendelkezésünkre, mint a Mesterséges Intelligencia (MI), hát akkor használjuk is őket a tágabb értelemben vett vallásgyakorlásban – és megfogadva a tanácsát, most egy olyan összesítés következik, amit a MI állított össze (a végeredmény további két másik MI-alkalmazással ellenőriztettük).

A fenti tórai idézet kapcsán arra kerestük a választ, hogy Mózes öt könyvében az Örökkévaló, vagy Mózes és más személyek hányszor bátorítják a népet. Íme, az eredmény:

A Tórában összesen 26 olyan szöveghelyet találni, amelyben az Örökkévaló, Mózes vagy más személy közvetlenül arra szólítja Izrael népét vagy a nép valamely tagját, hogy ne féljen, ne rettegjen, ne csüggedjen, legyen erős és bátor. A legtöbbször az Örökkévaló és Mózes acélozza a népet: az Örökkévaló közvetlenül (vagy idézve) összesen hatszor, míg Mózes tizennégyszer. A szövegek megoszlása igen beszédes: a bátorságra felszólító helyek több mint fele a hamarosan befejeződő Devarimban, Mózes ötödik könyvében található. A formula elsősorban három történelmi helyzetben sűrűsödik: az Egyiptomból való kivonuláskor, a honfoglalás előtt és a Mózes–Józsué vezetőváltás idején. S fontos megjegyezni azt is: a Tóra a bátorságot rendszerint nem veleszületett hősi tulajdonságnak tekinti, hanem az Örökkévaló jelenlétével alapozza és indokolja meg: „veled vagyok”, „előtted megy”, „harcol értetek”, „nem hagy el”.

Eddig a Mesterséges Intelligencia, a „GépÉszLény” összegzése – a további kérdések felvetése és a következtetések levonása azonban már ránk marad. (Természetesen erre is meg lehetne kérni a szoftvert, ám nem méltó a Tórához és az emberhez, hogy az Örökkévaló nekünk szóló üzeneteiről egy szív és lélek nélküli program írjon: helyettünk. De nem is csak méltatlan volna ez, hanem: önbecsapás és hazugság…)

Szóval a nyilvánvaló kérdés az: hogyan lehetséges, hogy 26-szor (!) kell arra figyelmeztetni az Örökkévaló választott népét, hogy ne féljen? Hogyan lehetséges, hogy még az Örökkévaló oly gyakran kinyújtott, erős karja sem tűnik elegendő támogatásnak ahhoz, hogy a választott nép ne rettegjen? Az emberek ugyanis nyilvánvalóan félnek, sőt rettegnek az ismeretlentől, a rájuk leselkedő veszélyektől, a felelősség súlyától – ha nem rettegnének, akkor nem kellene Mózes ötödik könyvében folyton arra figyelmeztetni minket, hogy velük van az Örökkévaló és megsegít.

Ezekre a kérdésekre a válasz ugyancsak nyilvánvaló: a Tóra bölcs, tehát alaposan ismeri az emberi természetet, sokkal alaposabban, mint mi magunk. Hiszen olyan magasságból – és mélységből – lát rá a világunkra, ahonnan mi nem vagyunk képesek magunkra tekinteni. Igen, a szöveg tudja rólunk, hogy félünk, és azt is tudja, hogy gyakran kell minket lelkesíteni. Egy dolgot azonban nem említ a Tóra: hogy a választott nép tagjait azért kellett volna szavakkal oly sűrűn erősíteni, mert veleszületett módon, azaz javíthatatlanul gyávák lettek volna.

Félni nem ugyanaz, mint gyávának lenni.

Nem, a választott nép nem volt gyáva. A döntő pillanatokban össze tudta szedni magát, méghozzá annak ellenére, hogy sokszor hibázott, sőt nem egyszer bűnbe is esett – gondoljunk csak az aranyborjú felállításának bűnére! Utal-e a szöveg arra, hogy a bálványimádásban részt vevő zsidók féltek-e tettük következményeitől? Van-e róla szó, hogy bátorítani kellett volna őket a bálványimádás elkövetésére? A válasz többszörösen nem.

Milyen érdekes, s egyben mennyire természetes, hogy csak olyankor kell a népet gyámolítani, amikor valamiféle pozitívummal kecsegtető vállalkozás előtt állnak! Nem mintha az Örökkévaló vagy Mózes valaha is bűnre biztatná az embert – de a fenti példák azt igazolják, hogy a támogató szavak soha nem vezethetnek rosszra. Az Örökkévaló azt kéri tőlünk, hogy legyünk erősek és bátrak, ne féljünk és meg ne rettenjünk – de azt már nem teszi hozzá, hogy elsősorban magunktól nem szabad félnünk…

Ne féljetek és meg ne rettenjetek: saját magatoktól.

Ilyen olvasata is van annak, hogy a Tóra oly sokszor acélozza szívünket, lelkünket. S már csak egy nyitott kérdés maradt: miért éppen az ötödik könyvben olvasható a legtöbb bátorítás? Mert a fentiekből az következik, hogy először mindig saját magunkkal kell szembenéznünk ahhoz, hogy a minket fenyegető mindenkori veszéllyel szembe tudjunk szállni. A Tóra első lépésben tehát önvizsgálatra kér minket. S éppen ezekben a hetekben, amikor az ötödik könyvet befejezzük, most készülünk a nagy őszi ünnepekre, arra az időszakra, amely az önvizsgálatot állítja a középpontba… Ne féljünk hát megvizsgálni önmagunkat, és attól, akivel közben szembesülünk, ne rettenjünk meg: a rosszat, ha bennünk van, mindig le tudjuk győzni. Ez kizárólag csak rajtunk múlik, nem pedig külső tényezőkön.

Jó szombatot!

Témák: