Betöltés...
  /  

A rodoszi zsidóság deportálása és a görögországi holokauszt

A zsidó történelem és kultúra története ünnepek és tragédiák, szétszóratás és újjászületés, kulturális és tudományos eredmények gazdag szövedéke. Cikksorozatunk hétről hétre olyan évfordulókat idéz fel – a hanukai fényektől a portugáliai kiűzetésen és az 1867-es emancipáción át Mátyás király udvaráig –, amelyek új nézőpontból világítják meg közös örökségünket. Peremiczky Szilvia írásai emellett a jelen kérdéseire is reflektálnak, Izrael és az antiszemitizmus mai jelenségeit is kontextusba helyezve.

1944. július 23-án deportálták Görögországból Auschwitzba a rodoszi és a Kosz szigeti zsidókat, akiknek többségét a 24 napos, a legembertelenebb körülmények között megtett út végén rögtön érkezésük után meggyilkolták. A görögországi zsidó közösségeket a nácik és kollaboránsaik szinte teljesen elpusztították, a görög zsidóság nyolcvannyolc százaléka vált a holokauszt áldozatává.

A görög zsidóság Európa legrégibb zsidó közössége, egyúttal az egyik legrégibb múltra visszatekintő közösség, története mintegy 2300 évre nyúlik vissza. Az első zsidó közösségek romanióta zsidókból álltak, akik a yevanic nyelvet, azaz egyfajta hebraizált görög nyelvet beszéltek; ezekhez a közösségekhez csatlakoztak a 15. században dél-itáliai zsidók, kisebb számban askenázi zsidók, majd a Spanyolországból 1492-ben kiűzött szefárdok. A romanióták jelentős része beolvadt a szefárd közösségekbe, de néhány romanióta közösség megmaradt. A következő évszázadokban Thesszaloniki a szefárd zsidó világ legfontosabb központjává vált.

1941-ben 72 ezer zsidó élt Görögországban. Az ország északi részét ebben az évben szállták meg a németek, Nyugat-Trákiát és Kelet-Macedóniát Bulgáriához csatolták, míg a déli és középső területeket (a németek által megszállt Athén és a pireuszi kikötő kivételével) Olaszország hajtotta uralma alá. Az olaszok által megszállt zónában, köztük a már 1912 óta olasz fennhatóság alatt álló Dodekanészosz-szigeteken, így Rodoszon is, 1943 szeptemberéig, az olasz fegyverszünetet követő német megszállásig, viszonylagos biztonságban élhettek a zsidók. A tömeges deportálások a német megszállási övezethez tartozó Thesszalonikiben kezdődtek el.

1943. március 15. és augusztus 10. között 49 ezer zsidót hurcoltak el, a közösség 97 százalékát meggyilkolták. A német megszállás kiterjesztését követően egész Görögország területén folytatódtak a deportálások, a legtöbb közösség szinte teljesen elpusztult. Kevesen menekültek meg, köztük volt Zakinthosz zsidósága, ahol Chrysostomos püspök és Loukas Karrer polgármester nem volt hajlandó kiadni a zsidó lakosságot, máshol a világi, az egyházi hatóságok és helyi lakosok összefogása mentette meg a közösségek egy részét. Néhány kisebb közösség a Görög Népi Felszabadító Hadsereg által ellenőrzött falvakba tudott menekülni (Benbassa-Rodrigue 2003, 332-334.).

Az 1912-1943 között olasz fennhatóság alatt álló Rodoszon a harmincas évek végén 3700-4000 zsidó élt, de az olasz faji törvények bevezetése után azoknak a zsidó lakosoknak, akik 1919 után telepedtek le, távozniuk kellett. 1943 szeptemberében a németek megszállták a szigetet, és a következő év július 20-án a zsidókat először ideiglenes táborba zsúfolták, majd három nappal később állatszállításra szolgáló hajókon az 1673 rodoszi és a nyolcvanöt, Kosz szigetéről deportált zsidót az athéni kikötőbe, onnan Auschwitzba hurcolták. A deportálás elől csak 43 embert sikerült megmenteni, akik török állampolgársággal rendelkeztek, vagy akiknek Sealhattin Ülkümen török főkonzul török okmányokat tudott kiállítani (Benbassa-Rodrigue 2003, 347.).

A rodoszi zsidók közül mindössze 157 rodoszi és Kosz szigeti zsidó tért vissza, de a soát túlélő görögországi zsidóság jelentős része a görög polgárháború elől Izraelbe, az Egyesült Államokba és Franciaországba menekült. A mintegy 2300 éves görögországi zsidó közösség lélekszáma ma mindössze ötezer fő, és Athén vált a zsidó élet központjává. Az egykori virágzó szefárd és romanióta központok a brutálisan elpusztított közösségekkel örökre eltűntek.

Peremiczky Szilvia írása

Források, felhasznált irodalom:

  • Benbassa, Esther-Rodrigue, Aron. 2003. A szefárd zsidók története. Osiris, Budapest.
  • Diaz-Mas, Paloma. 1997. Los sefardíes. Historia, lengua y cultura. Riopiedras, Barcelona.
  • Levy, Isaac. 2001. And the World Stood Silent – Sephardic Poetry of the Holocaust. University of Illionis Press, Chicago.
  • Malka, Victor. 1986. Les juifs sépharades, Presses Universitaries de France: Paris.

Témák:
Ezek is érdekelhetnek