A Palm Springs fesztiválon debütál a Lefkovicsék gyászolnak című fim
Nagy presztízsű amerikai filmfesztiválra kapott meghívást Breier Ádám első mozifilmje: a Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült Lefkovicsék gyászolnak a Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál programjában debütál 2024 januárjában – írja a 24.portál. A film 2024 februárban kerül a magyar mozikba.
– Az első perctől kezdve azt éreztük, hogy a filmünk az amerikai fesztiválokon találja majd meg igazán a nemzetközi közönségét. A Lefkovicsék gyászolnak se nem egy klasszikus művészfilm, se nem egy kommersz vígjáték, hanem valami a kettő között, így egy amerikai indie film lehetne a legközelebbi rokona. Ráadásul Palm Springs hatalmas közönséget megmozgató fesztivál, évente körülbelül 135 ezren nézik a filmeket – mondta Breier Ádám rendező, aki személyesen mutatja be filmjét a januári fesztiválon.
Breier Ádám (Havanna, csak oda, A báró hazatér) első mozifilmjében Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással.
Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként él, ott alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése.
A film 2024 februárjában kerül a magyar mozikba.
A 24.hu cikkét teljes terjedelmében itt olvashatják.
Címlapkép: Lefkovicsék gyászolnak/Facebook
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe