A nap végén – Ungvári Tamás emlékére

„Egy tradicionalista ember, mint én, leül az asztalhoz Pészachkor, a kovásztalan kenyér ünnepén és keresi azokat, akiknek ott kéne még ülni, látja az árnyakat maga körül, várja, hogy Élijahu,(Illés próféta) belépjen és ők is, a meggyilkoltak is megérkezzenek vele. Nekünk, túlélőknek, nincs tágabb családunk, irigykedve hallunk beszélgetni sógorokról, unokatestvérekről. 

---

Hol vannak az én sógoraim?

Kikérem magamnak, hogy csak a két gyerekem és a feleségem legyen ott, ahol ’44 előtt 42-en ültünk.

Ma már vannak taktikáim, elmegyek a Rabbiképző Széder estéjére vagy ilyesmi. Pár hét alatt történt, pár hét alatt tűntek el több százezren, ez a felfoghatatlan. Ezért elég érzékeny vagyok arra, ha valaki elveszti az állását, nem tudja etetni a családját, kiteszik onnan, ahol lakott, szóval amik mostanában történnek.

A temetetlen holtak, ahogy Sartre mondja, itt vannak velünk, nem csak a zsidók. Én, aki vidám, pozitív tanárember vagyok, mindenhol tehetséget látok feltűnni, at the end of the day, a nap végén azt szeretném még tudni, hol vannak ezek az emberek, hova csúsztak a múltak iszapján, ahogy a költő mondja. Hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból? Nem tudom, érthetetlen. Ezért írok.”

„Minden úgy volt jó, ahogyan volt”, írta életéről. Úgy búcsúzott, olyan szépen és elegánsan, ahogyan élt. Igen, nekünk is minden jó volt.

Köszönjük.

---