A náci üldöztetés elől menekült muzsikusok alapozták meg Izland komolyzenei életét

Amikor a huszonkét éves Robert Abraham 1935 végén megérkezett Reykjavíkba, az izlandi fővárosnak még harmincezer lakosa sem volt. Nem működött hivatásos szimfonikus zenekar, nem volt koncertterem, a zeneoktatás intézményes keretei pedig éppen csak formálódtak.

Néhány éven belül két másik, Közép-Európából menekülő muzsikus is a szigetországban kezdett új életet. Heinz Edelstein német csellóművész és zenetudós 1937-ben, Victor Urbancic bécsi karmester és zeneszerző pedig 1938-ban érkezett meg családjával. Robert Abraham és Heinz Edelstein zsidó családból származott; a katolikus Urbancicot zsidó származású felesége, Melitta miatt lehetetlenítette el a náci hatalom.

Történetüket Árni Heimir Ingólfsson izlandi zenetörténész dolgozta fel Music at World’s End – azaz Zene a világ végén – című könyvében. A 2025-ben angolul is megjelent kötet azt mutatja be, miként vált három száműzött muzsikus az izlandi kulturális élet meghatározó alakjává.

Mindez különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy az 1930-as évek Izlandja rendkívül szigorú bevándorlási politikát folytatott, és alig néhány zsidó menekültnek engedélyezte a letelepedést. Több kiváló muzsikus kérelmét elutasították. Köztük volt Viktor Ullmann zeneszerző is, akit később Auschwitzban gyilkoltak meg.

Robert Abraham – aki idővel a Róbert Abraham Ottósson nevet vette fel – előbb Akureyriben, majd Reykjavíkban dolgozott zongoristaként, karnagyként és tanárként. 1950. március 9-én ő vezényelte az Izlandi Szimfonikus Zenekar első hangversenyét. Kórusokat vezetett, izlandi népdalokat és zsoltárokat dolgozott fel, később pedig az izlandi egyház zenei vezetője és az Izlandi Egyetem oktatója lett.

Heinz Edelstein csellót és kamarazenét tanított, majd felismerte, hogy a komolyzenei kultúra jövőjéhez a gyermekek zenei nevelését kell megalapozni. Az általa 1952-ben létrehozott intézmény ma Reykjavík legrégebben működő zeneiskolája. Tanítványainak több nemzedéke vitte tovább azt a szemléletet, amelyet ő honosított meg Izlandon.

Victor Urbancic a Reykjavíki Zenekar vezető karmestere lett, emellett zongorát, zeneelméletet és zenetörténetet tanított. Nevéhez fűződik Bach János-passiójának, valamint Mozart Requiemjének első izlandi előadása. 1951-ben ő vezényelte az ország első teljes opera-előadását, Verdi Rigoletto című művét.

Új hazájukban sem fogadták őket mindig nyitottan: bizalmatlansággal és előítéletekkel is szembe kellett nézniük. Korábbi életükből és szakmai kapcsolataikból sok mindent elveszítettek. Izlandon mégis olyan intézményeket, együtteseket és zenei hagyományokat teremtettek, amelyek hatása ma is érezhető.

A Jewish Telegraphic Agency írása lapján

Címlapkép: Victor Urbancic egy reykjavíki zenekart vezényel a második világháború után.
Fotó: Árni Heimir Ingólfsson. Forrás: JTA

---