Mazsihisz: Polgár Judit az államfőnek alkalmas személyek egyike
Hétfőn ül le beszélni egymással Magyar Péter miniszterelnök és Polgár Judit Szent István-renddel kitüntetett magyar sakkozó, világ- és olimpiai bajnok nemzetközi nagymester, a sakktörténet valaha volt legeredményesebb női játékosa. A miniszterelnök vasárnap jelentette be, hogy Polgár Juditot kéri fel a köztársasági elnöki posztra. FRISSÍTÉS: POLGÁR JUDIT NEM VÁLLALJA A FELKÉRÉST.
„A hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat. Az elnök feladata: szolgálni és képviselni. Minden magyart” – írta bejegyzésében Magyar Péter.
Polgár Judit jelölésére korábban tudósok, művészek, sportolók, a magyar közélet elismert szereplői nyílt levélben tettek javaslatot, míg sokan a széleskörű társadalmi egyeztetést hiányolják a folyamatból.

Polgár Judit 1976-ban született holokauszt-túlélők leszármazottjaként. A sakktörténetben ő az első nő, aki kétszer nyert korosztályos fiú világbajnokságot; aki a nyolcadik helyével a legjobb tíz közé került az abszolút világranglistán; aki részt vett férfi világbajnoki döntőn; s aki olyan világbajnok hírességeket győzött le, mint Kaszparov és Karpov.
– A sakk, akár a hegedű, összehozható a zsidósággal, hiszen intellektuális elfoglaltság, és ha vándorolni kell, akkor könnyen szállítható – nyilatkozta egy alkalommal Polgár Judit.

Nyilatkozataiból kiderül: Polgár Judit számára a zsidóság elsősorban nem a vallás gyakorlását jelenti, hanem a családi emlékezetet, a soá fájdalmas örökségét, magyarságához és zsidóságához való mély kötődést. A budapesti Maccabi világjátékok lángját ő gyújtotta meg 2019-ben. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) 2016-ban Brüll Alfréd-díjjal tüntette ki, ezt az elismerést Polgár Judit a magyar zsidó sportolók – edzők, sportvezetők – szellemi hagyományait folytató munkásságával érdemelte ki
Az államfői tisztségre való jelölését Magyar Péter miniszterelnök azzal indokolta, hogy pártpolitikai elkötelezettségtől mentesen, világhírű személyiségként képviselheti a nemzet egységét idehaza és a nagyvilágban is.
A Mazsihisz várakozással figyeli, hogy Polgár Judit elfogadja-e a felkérést és vállalja-e, hogy államfőként is szolgálja szülőhazáját, Magyarországot.
Kiemelt kép: a Polgár Juditról szóló, A sakk királynője c. Netflix-film egyik plakátja. A Rory Kennedy által rendezett dokumentumfilmről szóló cikkünket ITT olvashatják.
POLGÁR JUDIT: NEM ÉRZEK MAGAMBAN ELÉG ERŐT EHHEZ
A nemzetközi sakknagymester a Facebook-oldalán ma este a következő bejegyzést tette közzé:
„Életem megtiszteltetésének tartom a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, rendkívül hálás vagyok érte. Nagyra tartom a miniszterelnök gesztusát, hogy pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek.
Ugyanakkor nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni. Egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőlem telhető módon támogatok majd e célok elérésében.”
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes