A legjobb rövidfilm díját hozta el a Berlinben élő zsidókról szóló alkotás

A Berlinben élő magyar újságírók és filmesek kezdeményezésére készült Az én Berlinem – egy emlékező város? (Mein Berlin – Ein Ort mit Gedächtnis?) című dokumentumfilm a német főváros zsidó lakosságának megváltozott életérzését vizsgálja. A film szereplői arról beszélnek, hogyan alakult át a biztonságérzetük, milyen fenyegetésekkel, előítéletekkel és társadalmi közönnyel találkoznak, és miként változott meg viszonyuk ahhoz a városhoz, amelyet továbbra is az otthonuknak tekintenek. A történetekben egyszerre jelenik meg a félelem, a megrendült bizalom, az elszigetelődés és a Berlinhez való erős érzelmi kötődés.

A dokumentumfilmet Csabai Júlia rendezte, aki Budapesten nőtt fel, 1989 óta Berlinben él, és évtizedek óta dolgozik dokumentumfilmesként. A film operatőre Bócsi Krisztián fotográfus és kulturális antropológus, a projekt vezetője pedig Valaczkay Gabriella újságíró, aki Berlinben az antiszemitizmus témájában kutat és oktat is. A vágó Lábas Veronika, a hangért Szabó Alida felelt, a zenét Ralf Denker szerezte.

Az alkotók célja túlmutat a művészeti bemutatáson: a projekt a kortárs antiszemitizmussal foglalkozó oktatási programokhoz is kapcsolódik. A film személyes történetei így a történelmi emlékezet és a jelenkori zsidó tapasztalatok közötti kapcsolat megértését is szolgálják.

Az alkotás egyik legfontosabb formai sajátossága, hogy a megszólalók arcát egyetlen alkalommal sem mutatja. Az anonimitás egyrészt a szereplők védelmét szolgálja, másrészt tudatos művészi eszköz: arra irányítja a figyelmet, hogy a mai Németországban egyes zsidó emberek miért érzik szükségesnek identitásuk elrejtését. A kamera ehelyett a szereplők mozdulatait, gesztusait, otthonait, munkahelyeit, személyes tárgyait és kedvelt berlini helyszíneit mutatja meg. Az intim részletek személyessé teszik a történeteket anélkül, hogy felfednék az elbeszélők kilétét.

A film ugyanakkor nem kizárólag az antiszemitizmus közvetlen áldozataira összpontosít. Legalább ilyen hangsúlyos kérdés, miként reagál a német többségi társadalom a zsidó polgárok tapasztalataira. Az alkotók különösen a szolidaritás hiányát, az empátia megtagadását, az elhallgatást és a közönyt vizsgálják. A film így azt a kérdést is felveti, mennyit ér a német társadalom történelmi emlékezete, ha a jelenben élő zsidók egy része ismét fenyegetve érzi magát.

A dokumentumfilm egy összetett, több műfajt összekapcsoló projekt központi eleme. A hozzá kapcsolódó fotókiállítás Bócsi Krisztián munkáiból áll, amelyek ugyancsak arcok nélkül, testtartások, személyes tárgyak, árnyékok, tükröződések és berlini városrészletek segítségével jelenítik meg a szereplők élethelyzetét.

A projekt bemutatóját 2025. november 19-én, Berlinben, az európai meggyilkolt zsidók emlékművéhez kapcsolódó információs központban tartották. A filmet és a kiállítást 2026. április 9-én a budapesti 2B Galériában is bemutatták, majd a berlini politikai oktatási központ szintén helyet adott a kezdeményezésnek.

Fotó: Bócsi Krisztián / My Berlin

---