A karibi sziget, amely több ezer zsidó életét mentette meg

A kezdetek: menedék és lehetőség

A szigetet 1499-ben a spanyolok foglalták el, majd 1634-ben a hollandok szerezték meg. A Holland Nyugat-indiai Társaság tudatosan ösztönözte a betelepülést, és 1651-ben már meg is érkeztek az első zsidó családok Amszterdamból. A portugál származású João d’Yllan vezetésével érkező közösség vallásszabadságot, földet és különleges jogokat kapott – például felmentést a szombati katonai szolgálat alól. Ez volt az egyik legkorábbi ilyen jellegű kiváltságlevél az Újvilágban.

A később érkező, inkvizíció elől menekülő zsidók megalapozták a sziget virágzó közösségét, amely hamarosan a kereskedelem felé fordult. Bár a mezőgazdaság a száraz talaj miatt nem bizonyult sikeresnek, a kereskedelemben annál inkább: a 17–18. században a zsidó kereskedők meghatározó szereplői lettek az Európa és Dél-Amerika közötti áruforgalomnak.

Gazdasági és közösségi központ

A 18. századra Curaçao zsidó közössége az amerikai kontinens egyik leggazdagabbjává vált. Több mint ezer hajó volt zsidó tulajdonban, és jelentős szerepet játszottak a tengeri biztosítás és a bankrendszer kialakításában is. A szefárd családok által alapított pénzintézetek közül kiemelkedett a később is működő Maduro & Curiel’s Bank.

A közösség nemcsak gazdasági, hanem vallási és kulturális központ is volt, valamint nagy hangsúlyt fektetett az oktatásra: már a 17. században kötelező volt a fiúk számára a vallási tanulmányok folytatása, ami az akkori viszonyok között kivételesnek számított.

A híres likőr

A zsidó üzletemberek, Haim Mendes Chumaceiro és Edgar Senior 1896-ban alapították a Senior & Co. céget Curaçao likőr készítésére. Eredetileg gyógyszerként készült, de hamar népszerű itallá vált. A cég ma is a családjuk kezében van, és ők az egyetlenek, akik a Curacao-n termesztett larahát használják likőrükben, ami Star-K kóser tanúsítvánnyal is rendelkezik.

Érdekesség, hogy Curaçao zsidói anyagi és menedékbeli támogatást nyújtottak Simon Bolivárnak, amikor Spanyolország ellen harcolt, és közösségük az évek során nagy gazdagságra és befolyásra tett szert, amelyet saját és más amerikai zsidó közösségek támogatására használtak.

A növekvő közösség ereje

A curaçaói zsidó közösség már 1659-ben létrehozta a Haskamos-t, amely meghatározta a közösség vezetését, központi szerepet adva a Machamadnak, a testületnek, amely évtizedeken át irányította a gyülekezet életét. Bár a Machamad irányítása jó időszakokban stabilitást biztosított, néha belső hatalmi harcokhoz és megosztottsághoz vezetett, ami hosszú távon a közösség gyengüléséhez is hozzájárult. A Haskamos mintáját az amszterdami portugál Talmud Tóra közösségből vették át, és több évszázadon át a rabbi kinevezések és vallási irányítás is Amszterdamból érkezett.

1651-ben megalakult a Mikveh Israel gyülekezet, és 1674-re a közösség akkora vagyonnal és létszámmal rendelkezett, hogy meg tudta vásárolni első zsinagógáját Willemstadban. 1703-ban kibővítették, majd 1730-ban lebontották, hogy egy monumentális épületet emeljenek a helyére, amelyet 1732 Pészahára fejeztek be egy amszterdami mester kezével. A Snao nevű zsinagóga 15 méter magas mennyezettel és 18. századi rézcsillárokkal rendelkezik, az amszterdami közösség mintájára építették, és ma is 600 fő befogadására alkalmas, a sziget egyik kiemelkedő turistalátványossága.

A zsinagóga különlegessége a homokkal borított padló. Egyesek szerint a homok a negyven évre emlékeztet, amit a zsidók a sivatagban töltöttek. Mások úgy látják, hogy Isten Ábrahámnak tett ígéretét idézi, miszerint utódai annyian lesznek, mint a csillagok – és a homok. Egy harmadik magyarázat szerint a homokot a titokban imádkozó zsidók terítették az inkvizíció idején, hogy elnémítsák lépteiket és imáikat.

1674-ben érkezett Curaçaóba Chacham Josiau Pardo, aki a sziget első rabbijaként a Tóra-tanulásra helyezte a hangsúlyt. Medras-t (beit medrash) alapított a gyerekek számára, és előírta, hogy a fiúknak öt és tizenhat éves kor között kötelező legyen a tanulmány. Európában akkoriban csak a tehetős vagy különösen elhivatott fiúk folytatták tanulmányaikat bar micvá után, Curaçaóban azonban a részvétel kötelező volt, a mulasztó családokat büntethették vagy a kormány kényszeríthette az engedelmességre.

*Zsinagóga-belső és a homokkal borított padlózat*

1750 körül mintegy 2000 zsidó élt a szigeten – valószínűleg több, mint az akkori tizenhárom amerikai gyarmaton együttvéve. A curaçaói közösség jelentős anyagi támogatást nyújtott más amerikai zsidó közösségeknek, többek között a Touro zsinagóga és a Shearith Israel zsinagóga felépítéséhez is. Nem véletlenül kapta a „Mother Congregation of the Americas” – az amerikai zsidóság anyagyülekezete – elnevezést.

Hanyatlás és megosztottság

A 19. században azonban a közösség egysége megbomlott. Vallási viták, majd a reformirányzat megjelenése szakadásokat idézett elő. 1864-ben egy csoport kivált, és megalapította a Temple Emanuel közösség nevű gyülekezetet. A 20. század közepére az asszimiláció és az elvándorlás következtében a két közösség már külön-külön sem tudott minjent biztosítani, így 1964-ben újraegyesültek.

Az askenázi zsidók az 1920-30-as években érkeztek Curaçaóba. Sokuk eredetileg nem tervezett letelepedni, de a szigeten maradtak, kezdetben árusítással és kereskedéssel keresték kenyerüket, majd üzleteket nyitottak. Idővel létrehozták saját közösségüket, a Shaarei Tzedek közösség-et, és 2006-ban felavatták üvegkupolás zsinagógájukat, amely ma is az askenázi szokásokat követi.

A holokauszt idején: egy „nem létező” vízum ereje

Curaçao neve a holokauszt történetében is felbukkan. 1940-ben egy litvániai jesivanövendék, Nachum Zvi Gutwirth felismerte, hogy a szigetre nem szükséges vízum – csak a kormányzó engedélye. Ezt kihasználva sikerült elérnie, hogy útlevelébe bekerüljön a bejegyzés: „Curaçaóra nem szükséges vízum”.

Ezt a formulát később a holland konzul, Jan Zwartendijk több ezer menekülő zsidó útlevelébe is beírta. A dokumentumok segítségével – és Sugihara Chiune tranzitvízumaival – mintegy kétezer ember, köztük a híres Mir jesiva tagjai, el tudtak menekülni Európából Japánon és Sanghajon keresztül.

*Willemstad, Curacao. Fotó: New York Jewish Travel Guide*

Bár a curaçaói zsidó közösség ma már csak töredéke egykori önmagának, története jól példázza, hogyan válhat egy kis közösség meghatározóvá globális léptékben. A sziget nemcsak gazdasági és vallási központ volt évszázadokon át, hanem – közvetett módon – életek ezreit segítette megmenteni a 20. század legsötétebb időszakában.

Curaçao így méltán foglal el különleges helyet a zsidó történelem térképén.

Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla